A közösségépítésben használható vizuális és előadó-művészeti módszereket sajátítottak el a Murál Morál Egyesület tavalyi képzéseinek résztvevői. A kreatív szakmai munícióval felvértezve később saját településeiken valósítottak meg helyi problémákra és identitásra reflektáló közösségi akciókat és kooperatív közösségi falfestéseket. Az egyesület hosszú távú célja a dél-dunántúli településeken élők közösségeinek megerősítése, cselekvőképességük, társadalmi részvételük növelése.

A Murál Morál Egyesület második alkalommal nyert támogatást az Erősödő Civil Közösségek programban. Kulturális és közösségi szakembereknek nyújtottak fejlődési lehetőséget, adtak át részükre a mindennapi munkájuk során hasznosítható új közösségfejlesztő és kommunikációs eszközöket. A résztvevők is kérték a folytatást, ezért összetett programot dolgoztak ki számukra. „Többen jelezték, hogy szívesen vennének részt egy „haladó” képzésen” – meséli Katona Kriszta, az egyesület elnöke, miért döntöttek a kialakult kapcsolatok ápolása, kiszélesítése mellett.

A Murál Morál ezért alapképzést és haladó workshopot is hirdetett. A három napos alapképzést Pécsen tartották meg, húsz fővel. Az egész régióból érkeztek résztvevők, hogy vizuális és előadó-művészeti eszköztárukat bővítsék. „A playback színházban van egy olyan technika, hogy valaki megosztja az aktuális hangulatát, érzéseit, és néhány társa röviden visszajátssza azt. Figyeltem a mesélőket, ahogy saját érzéseiket viszontlátták társaik játékában: ritkán látni ilyen elbűvölt arcokat” – osztotta meg velünk a képzés egyik szép pillanatát Kriszta. „Az oktatás területéről, közösségi munkából érkező szakemberek végre magukra is figyelhettek, feltöltődve, örömmel búcsúztunk el egymástól.”

A képzés tapasztalataira építve a tavalyi év folyamán kilenc résztvevő saját közösségével is valósított meg akciókat. Az egyik csoport például a helyi lakosokat és turistákat is bevonva tüntetett a balatoni nádasok kisajátítása ellen – transzparenseiket az arra járók is kiegészíthették a témához kapcsolódó gondolataikkal.  Egy résztvevő általános iskolás cigány gyerekekkel dolgozta fel iskolai rajzóra keretében a cigányok vándorlásának történetét, és erről készítettek nagy méretű szalagfestményeket. Volt, aki öt napos napközis tábort épített teljes egészében a Pécsen tanult technikákra, és a tábor végére egy hatalmas társasjátékot festett a gyerekekkel. Két grandiózus falfestmény is született az ECK által támogatott szervezetekkel kooperációban: a színpompás murálok a Hétágfa Tanösvényt és a Zöld Folt közösségi kertet díszítik.

A több naposra tervezett haladó képzésből a kijárási korlátozások miatt eddig egy alkalom valósulhatott meg, az egyesület májusra tervezi a folytatást. Emellett online kiállítótéren, és a tapasztalatátadást segítő módszertani kiadvány szerkesztésén dolgoznak. Tervben van a két program résztvevőinek találkozása is, hogy a frissen kötött ismeretségekből partnerségek, hálózat alakulhasson.


Similar Posts