Sikerekben és termésekben gazdag évet tud maga mögött a pécsi belváros első közösségi kertje, a Zöld Folt. Befejezték a Király utcai beltelek teljes rekultivációját, és még a 2021-re tervezett munkálatok egy részét is beütemezték. Az építési sitt és szemét elszállításával felszabadult területen komposztálót alakítottak ki, így egy majdnem tökéletes zero waste működést vezettek be. Elvégezték a telek északi falának állagmegőrző munkálatait, amit aztán vidám közösségi falfestés keretében ki is dekoráltak.

Tavaly nyáron ünnepelte második születésnapját a Zöld Folt Közösségi Kert. Az Erősödő Civil Közösségek által korábban is támogatott kezdeményezés több szempontból is abszolút sikernek bizonyult: a növénygondozás mentén képessé vált egy közösségben összefogni a különféle társadalmi háttérből érkezőket, élő kapcsolatokat ápolni a város több kulturális, civil, intézményi, önkormányzati szereplőjével. Több pécsi szórakozóhelytől fogadnak zöldhulladékot, és ellenőrzött forrásból származó, vegyszermentes élelmiszerek kerülnek ki a kertből.

A kert kapacitása azonban korán elérte határait, már megnyitásakor látszott, hogy nem tudja maradéktalanul kiszolgálni a közösségi kertészet iránti megnövekedett érdeklődést. A művelhető parcellák száma véges, a keresletet jól jelzi, hogy öt-tíz fő neve mindig szerepel a várólistán. A közösség által befogadott szabadtéri városi rendezvények, kertészeti workshopok is több teret igényelnek.

Tavaly ezért egy második belvárosi kert létrehozásáról döntöttek, ahol már ötven parcellabérlő vághatott volna bele a kertészkedésbe. Bár sok telek áll parlagon a városközpontban, részben a járványhelyzet miatt nem sikerült dűlőre jutni sem az önkormányzattal, sem az érintett terület tulajdonosi körével.

Hosszabb távon nem vetették el az új kert ötletét, de anyagi és személyi erőforrásait a közösség ezúttal az első Zöld Folt szépítésére fordította. A hosszú évek alatt felhalmozódott szemetet, törmeléket, a talajban rejtőző építési sittet, fém-, üveg-, műanyag hulladékot összegyűjtötték, a Biokom és a pécsi önkormányzat segítségével elszállították kertből. A felszabadult területen az Erősödő Civil Közösségek támogatásával fából készült komposztálókat helyeztek el, hogy megfelelően tudák újrahasznosítani a zöldhulladékot.

Helyben bontott téglákból három magaságyást alakítottak ki, lépcsőt építettek. Beszerezték a hozzávalókat egy esővízgyűjtő rendszer kialakításához, amire tavasszal kerítenek majd sort. A telek északi falának felújítása pedig jó lehetőséget adott egy augusztusi közösségi falfestésre. A tagok a kert életét bemutató vidám, színes motívumokkal keltették életre a falat.

Nyáron számos növénygondozással kapcsolatos műhelyfoglalkozás, nyílt nap, szabadtéri zenei rendezvény is megvalósult a kertben. Júniusban a közösség kert születésnapot tartott. „Jó, hogy megyünk előre és folyamatosan fejlődünk, fejlesztünk, de jó volt egy kicsit megállni, és mosolyogni magunkra” – mondta el a rendezvény kapcsán Hajba Gergő, a közösségi kert egyik koordinátora. „Számomra nagy öröm az is, hogy a fizikai tér szépülése mellett a közösségi szintű működést is egyre erősebbnek látom.”

A munkafázisokba szívesen kapcsolódott be a tagság, ráadásul olyan pártoló tagokat is tudhatunk magunk mellett, akiknek bár nincs parcellájuk, mégis szívesen vesznek részt a közösségi munkákban.

A képek Gábor Máté és a Zöld Folt tagságának válogatott 2020-as fotói.


Similar Posts