A Pécs8 a város történetével foglalkozó intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek közötti kapcsolatokat katalizálja. Élményalapú ismeretterjesztéssel a személyes érintettség megélését teszik lehetővé az érdeklődő városlakók számára. Júliusban egyetemisták részére szerveztek kutatótábort, ahol a résztvevők a hatvanas-hetvenes évek komplex társadalmi és politikai folyamatait ismerték meg személyes történeteken, idősebb városlakókkal készített interjúkon keresztül.
A 2016-ban életre hívott Pécs8 projekt a városhoz való kötődés hangján szólítja meg a pécsieket. Az Erősödő Civil Közösségek által korábban is támogatott projekt szakmai és élményalapú, ismeretterjesztő és közösségi programjaival hívja a városlakókat Pécs 1945-1990 közötti történetének megismerésére. Eseményeikbe különböző intézményi, civil és piaci szereplőket vonnak be, segítik a partneri hálózatok kialakulását, a lokális közösségformálást. Tevékenységüket 2017-ben a PTE Innovációs Díjával és az év civil projektje kategóriában Made in Pécs-díjjal ismerték el. A hálózatos szerveződés, a részvételre építő kreatív ismeretterjesztés, és a cselekvőképes tudás elsajátításának modellje másokat is inspirál, az ősz folyamán a pécsi példa alapján Egerben hasonló kezdeményezés indult.
A Pécs8 szervezői több programmal készültek tavaly: idősebb pécsi lakosok történetmesélős estjeit, kutatószemináriumot, nyári tábort, általános iskolások részére rendhagyó csapatjátékokat szerveztek az ECK támogatásával. A krízishelyzet ezek egy részét ellehetetlenítette, más részeit az online térbe kényszerítette. A kialakult szituációnak pozitív hozadéka is volt: a digitális átállás hívta életre a Pécs8 és a Jelenkor közös, Versről versre című pályázatát. Az első felhívásra, amelyre a nemrég elhunyt pécsi költő, Bertók László Miközben című verséből kiindulva várták a „kettes számú pontos verset az alkonyatról”, nyolc pályamű érkezett. A következő fordulót januárra tervezik, remélve, hogy legalább ennyien, vagy még többen írnak majd verset Pécsről mai szemmel. Az alkotáshoz digitális tananyagként is működő versolvasási gyakorlat nyújt támogatást.
Az egyetemistáknak tartott öt napos nyári kutatótábort az óvintézkedések figyelembevételével, személyes jelenléttel tartották meg. „Nagyon örültünk neki, hogy olyan fiatalok is jelentkeztek, akik korábban még középiskolásként vettek részt Pécs8 táborban, illetve új emberek is jöttek, akiknek korábban semmilyen kapcsolódásuk nem volt a programhoz vagy a történelem szakhoz” – mondta el Bánkuti Gábor történész, a projekt egyik kezdeményezője és vezetője. A tizenhárom résztvevő a Szigeti városrész 1960-70-es történetét dolgozta fel, középpontba az oral history módszertanát helyezve.
A vizsgált korszakban a városrészben élőket a Pécsi Szenior Akadémia által, és a közösségi médiában közzétett felhívásokon keresztül érték el. A résztvevő fiatalok közel húsz idős emberrel készítettek interjút. Ezt hosszabb előkészítő fázis – kutatás módszertani előadások, érveléses-, improvizatív játékok, helyszíni séták, és mentori kísérés – előzte meg. „Borzasztó fontos volt az előzetes, több napos alapozás” – hangsúlyozta Gábor. „Kicsit egy terápiás munkához is hasonlítható az interjúzás. Volt olyan bácsi, aki huszonöt éve soha, senkinek nem tudott beszélni a saját történetéről. Egy csoda volt, hogy most, ezekkel a fiatalokkal megosztotta a fájdalmas emlékeit.”
A hallottakat az egyetemisták kreatív alkotásokkal, vers, novella, interaktív kiállítás, képregény, ismeretterjesztő cikk formájában dolgozták fel. Ezek egy része, illetve az interjúk kivonatai már elérhetőek a Pécs8 honlapján. Ahogy az a tábor egyik résztvevőjének reflexiójában elhangzott:
Támogasd az Emberség Erejével Alapítványt!
Tetszőleges, számodra talán nélkülözhető, de másoknak biztosan sokat jelentő összeg elutalásával támogathatod alapítványunk működését.