Az Emberség Erejével Alapítvány a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben idén is meghirdeti az Erősödő Civil Közösségek támogatási programot a dél-dunántúli régió (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződései, közösségei számára, mintegy 100 millió forintos keretösszeggel, december 17-i leadási határidővel.

Az Emberség Erejével Alapítvány a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia és az emberi méltóság szellemében teszi közzé az Erősödő Civil Közösségek pályázatot.

Hazánkban jelentős probléma a széttöredezett társadalom és a párbeszéd hiánya, ezen a közösségek erősítésével lehet változtatni. Az elmúlt években a civil kezdeményezések kiszolgáltatottabbá váltak, a civil társadalom működési nehézségei általánosak lettek, ami fokozottan jellemző a kisebb településekre.

A program célja a közösségek, civil szervezetek autonómiájának szélesítése, valamint helyi társadalmi problémák enyhítése. Cél az emberek és szerveződések közötti bizalom, kapcsolat és együttműködés erősítése.

Mint ismeretes, a 2017-ben először meghirdetett program százmillió forint nagyságrendű keretösszegére 111 pályázat érkezett be mintegy 200 millió forintos forrásigénnyel. A támogatott pályázatok közül 37 Baranya, 11 Tolna, és 12 Somogy megyében valósult meg. A támogatást kapó pályázók között 47 bejegyzett civil szervezet, 13 pedig informális közösség van, 37 pályázat az Indító, 23 az Erősítő kategóriában nyert támogatást.

A kiírás elérhető itt!

Similar Posts