Javában zajlanak az Erősödő Civil Közösségek program keretében megvalósuló civil, közösségi kezdeményezések. Mint arról korábban hírt adtunk, februárban hatvan projekt támogatása mellett döntött az Emberség Erejével Alapítvány az ECK első, 2018-as ciklusában.

A Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben megvalósított Regionális Közösségi Központok Programban meghirdetett százmillió forint nagyságrendű keretösszegre 111 pályázat érkezett be mintegy 200 millió forintos forrásigénnyel a januári határidőig, ebből alakult ki a támogatottak köre.

A Baranya, Tolna és Somogy megyében megvalósuló közösségi kezdeményezések javarészt már elindultak, a pályázó szervezetek és informális csoportok nagyszerű munkát végeztek az eltelt három hónapban, sok programot pedig a tervezést és az előkészítést követően most valósítanak meg.

A teljesség igénye nélkül: az „Aztakeservit” Értékőr Egyesület a bázisát és rendezvényhelyszíneit fejlesztette Dunaföldváron, első lépésként fel is építettek kiszemelt területük köré egy kerítést. Cserkúton színvonalas gyerekprogramok valósultak meg a helyi szülőknek köszönhetően, s megkezdődtek a munkálatok a Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány új pécsi központjában is, hogy innen és itt támogassák a Baranyában élő autista felnőtteket nevelő családokat.

Szinte hetente szervez közösségi futást, sportrendezvényt Komlón a Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete, a T 20 Darts Club pedig sporttal küzd a bűnmegelőzésért a városban.

Kaposváron csak a Donner – Császárrét Érték Egyesület sakk-közössége több tucat embert mozgatott meg, szintén a somogyi megyeszékhelyen a Vadvirág Alapítvány az iskolai tanulmányaikat befejező sérült fiataloknak segít munkát és foglalkozást találni – és alakítja a boccia-csapatát.

A szekszárdi Gyöngysor Alapítvány önkéntesei gyümölcsgyűjtéssel segítik a rászorulókat, a Kölyökház Alapítvány a szülői munkaközösséggel közösen elkészített Montessori-eszközökkel, babaházzal bővítette központját pályázatuk keretében. A szekszárdi tanyavilág biztonságáért őrködő Szőlő-Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület többek között új láthatósági egyenruhákat szerzett be.

A Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány ifjúsági lelki egészségvédelem témában szervezett konferenciát Pécsett, de elindultak a Mandala közösségi jóga programjai is. Szintén Pécsett egymásra talált a Műintézet és a Moiré egyesület, ők közös rendezvénytér kialakítását kezdték meg a Király utcában: előbbi az egész országban egyedülálló interaktív pécsi nyomdamúzeumot hoz létre, utóbbi elektronikai bütyköldét működtet majd fiataloknak. A Nők Összefogása Pécsbányáért túl van első közösségi vásárán, a Nevetnikék Alapítvány pedig még több nevetést visz a Pécsi Gyermekklinika kis betegeinek.

Nyolc tüneményes Tolna megyei települést köt majd össze egy különleges szépségű tájon át vezető turistaút: ez a Tolnai Zöldút. A Paléért Egyesület közösség erősítő programokat valósított meg, míg a Szenior dalosok nyugdíjas énekesi más csoportokkal történő kapcsolat kiépítésén dolgozik. A Pécs8 csapata iskolákba viszi játékos, ismeretterjesztő vetélkedőit az ECK keretében.

A Kaba Farm pénteken indítja önkéntes programját, s lát vendégül állami gondozásban élő gyerekeket, a Papír Panír a pécsi Vincze utca felszínén folyó Tettye-patakon tart papírhajó versenyt, s még a hétvégén a Kelet Városi Köz-ért Egyesület szervez közösségi túrát kismamáknak és babáiknak a Mecsekben.

Similar Posts