Tíz éve foglalkozik ifjúsági lelkisegély szolgálattal a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány Pécsen, telefonos ügyeleteseik, „névtelen” önkénteseik munkája felbecsülhetetlen.
Magyarországon az öngyilkosság a vezető halálokok egyike a 25 év alattiak körében. A társadalomnak kényelmetlen szembenézni a ténnyel, hogy átlagosan hetente két fiatal öli meg magát. Hasonlóan sokkoló szám, hogy vélhetően harmincszor ennyien kísérelnek meg öngyilkosságot. A megelőzésben hatalmas munka hárul a különböző civil szervezetekre, a sok esetben önkéntesek által működtetett telefonos segélyszolgálatokra: a korcsoport különösen veszélyeztetett, kiemelt segítségre szorul.
„A segítő lehetőségekről általában keveset tudnak, a telefonos lelkisegély szolgálat telefonszámát, működését, ami veszélyeztetettség esetén életmentő lehet, nem ismerik eléggé sem a fiatalok, sem szüleik, illetve a velük foglalkozó pedagógusok és segítő szakemberek sem” – foglalja össze Székely Zsuzsanna, a Pécsi Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat alapítója, miért is pályáztak az Erősödő Civil Közösségek programba. „Bővítjük az önkéntes csoportunkat, új lelkisegélyes ügyelőket képzünk, hogy bevonjuk őket a telefonszolgálat működtetésébe, népszerűsítjük a hívószámunkat.”
Az azonnali segítség, az anonimitás és a titoktartás elvei mentén telefonszolgálatukat nemzetközi normák szerint, képzett önkéntes csoporttal működteti a Lélektér. Önkéntes csapatukba rendszeresen toboroznak új segítőket. Külön hangsúlyt fektetnek fiatalok bevonására, mert az ő körükben különösen alacsony a társadalmi felelősségvállalás, egymás iránti szolidaritás, közösségi aktivitás, s ez mindenképpen erősítésre szorul.
A szolgálat közössége számára nagyon fontos volt az idén tavasszal szervezett jubileumi konferenciájuk a Palatinus Hotel dísztermében. A szakmai találkozó központi eleme a fiatalok lelki egészségvédelme volt, s gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó szociális és egészségügyi szakemberek, pedagógusok, illetve a téma iránt érdeklődő felnőttek vettek részt rajta.
Az ECK keretében decemberig nemcsak művészetterápiás önismereti csoportfoglalkozásokat, de prevenciós osztályfőnöki órákat is tartanak, ahol bemutatják a telefonszolgálat működését, és interaktív formában lelki egészségmegőrző tanórát tartanak, egyik ilyen tanóráról a Kossuth Rádió is beszámolt. Tapasztalataik szerint sokszor elsőre nehéz megértetni, miért van rájuk szükség, de a foglalkozások kezdetével már egymást generálják a következő találkozások.
Székely Zsuzsanna szerint elengedhetetlen a diákok megszólítása: „Arra bátorítjuk a tanulókat, hogy ha ők maguk jól vannak, figyeljenek oda a gondokkal küzdő társaikra, ajánlják a lelkisegély nyújtotta ehetőséget, illetve szükség esetén vonjanak be felnőtt segítséget. Serdülőkorban a kortárskapcsolatok elsődlegessége miatt az egymásra való odafigyelés, a szuicid jelek felismerése részükről életmentő lehet.”