Az ARON Egyesület a Balaton vonzáskörzetében, autizmussal és pervazív fejlődési zavarral élő érintetteknek nyújt segítő kezet. Az Erősödő Civil Közösségek III. ciklusában nyertes pályázatuk az autizmussal kapcsolatos tudásátadásra fókuszál. Az autizmus alaposabb ismertetésével javítanának az érintett családok életminőségén.

„Az autizmussal élő gyerekek fejlődése eltér a többségétől, mégis erről a tudásanyag még a befogadó közösségek esetében is igen csekély” – tudtuk meg Szabó-Tóth Évától, az Autisták Rehabilitációjáért, Oktatásáért és Neveléséért Siófoki Egyesület elnökétől. Az ismeretek átadására és az autizmussal élők társadalmi integrációjának elősegítésére az ARON tagjai Siófok lakóit megszólító, nem mellesleg szemléletformáló rendezvénysorozatot terveztek az idei évre.

A járványhelyzet miatt azonban újra kellett gondolniuk ezt. „Tavasszal mindenki bezárkózott, az autista családok egy része pedig gyakorlatilag teljesen megközelíthetetlenné vált” – mutat rá Éva arra, hogy a helyzet feldolgozása nagyon különböző volt. „Volt olyan fiatal, aki napi szintű nyilvántartást vezetett a halálozásokról. Más annyira idegenkedett a maszkviseléstől, hogy ki sem tette a lábát, még a boltba sem ment le.” Az enyhülést kihasználva az elmaradt alkalmakat igyekeztek pótolni, amíg lehetett: családi napot szerveztek.

Október elején a Zamárdi Kalandparkba hívták támogatottjaikat, akik családjukkal érkeztek az eseményre. A különféle kalandpályákat és kisvasutazást kipróbálása közben autista gyerekek és testvéreik ismerkedtek egymással. A szülők egy mini-konferencia keretében gyógypedagógus, fejlesztő szakemberekkel konzultálhattak gyermeküket érintő kérdésekről, mindennapi problémákról. A remek hangulatban eltöltött napon a szemléletformálás, érzékenyítés is teret kapott: „a rendezvény nem volt zártkörű, így a kalandparkba ellátogatók is megismerkedhettek a mássággal. Plakátokon, szórólapokon keresztül mutattuk be az autizmus jellemzőit” – meséli Éva.

Az ARON szokatlanul nehéz körülmények ellenére a társadalmi beágyazottságát is erősíteni tudta. Az egyesület hat újonnan belépő családot és friss támogatókat is számlál már, közösségi felületeik látogatottsága is érezhetően nőtt. Jelentős szakmai eredmény, hogy a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság őket választotta civil kapcsolattartónak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a rendőrség autista személlyel kerül kapcsolatba intézkedés során, az ARON egyesülethez fordulhat szakmai tanácsért.

Az Erősödő Civil Közösségek támogatását a családi-szakmai nap lebonyolítása mellett a szervezet eszközbeszerzésre fordította. Olyan nagyobb értékű beszédindító, vizuális megsegítést nyújtó kártyákat, alternatív kommunikációs eszközöket és szakkönyveket vásároltak és tettek kölcsönözhetővé, amelyek beszerzését a családok általában nem engedhetik meg maguknak.

Similar Posts