Pedagógiai zöld program, környezettudatos nevelés, aktívvá tett szülői közösség: így alakítottak ki kivételes környezetet a pécsi Radnóti úti Óvodába járó gyerekeknek.

Az óvoda pedagógusainak munkaközössége évekkel ezelőtt felismerte, hogy kreatív ötleteiket, sok, az óvodát érintő fejlesztésüket a legeredményesebben úgy tudják megvalósítani, ha összefognak, bevonják a szülőket a tervezésbe és a munkába, partnereket keresnek a civil, intézményi és vállalati életből, sőt: ha kell, maguk szereznek forrásokat a terveik valóra váltására. Ezért alapították meg az óvodához kötődő Varázspálca alapítványt is. Az eredmények, és Pécs egyik legzöldebb, leginkább környezetbarát óvodája magáért beszél.

„A gyerekek közül legtöbben lakótelepi környezetből érkeznek, ezért egy sok szempontból elszigetelt közegben élnek. A szülők rengeteget dolgoznak, olykor nem csak egy állásban, a rohanó életvitel pedig tovább nehezíti a helyzetet, hogy a gyerekek a zöldben, a szabadban nőjenek fel” – magyarázza Lóki Zoltánné, a tagóvoda vezetője, hogy miért a természet-közeli környezet mielőbbi kialakítására helyezték a hangsúlyt. „Nagy az óvoda felelőssége, hiszen a gyerekek 8-9 órát töltenek nálunk. Az egyik legfontosabb törekvésünk, hogy minél környezetbarátabb, minél zöldebb közeget teremtsünk a gyerekeknek.”

A Varázspálca a Radnóti úti Óvodásokért Alapítvány tagjai első lépésként több kérdőíven keresztül felmérték az igényeket, és arra biztatták a szülőket, fogalmazzák meg véleményüket, észrevételeiket. Azt saját tapasztaltból is látták, hogy hiába járnak a gyerekek egy csoportba, nem magától értetődő a családok közötti párbeszéd, és az óvodához való kapcsolódás, egy összetartó közösség kialakulása.

Ezért a szülők által is szorgalmazott különböző zöld óvoda elemek mellett mindig nagy figyelmet fordítanak a közösségi eseményekre: kirándulások, előadások, vetélkedők, pályázatok, melyben a szülőknek és aktívnak kell lennie. Ez a nyitottság nagyon példaértékű, és az óvodapedagógusok szerint látványos eredményekkel is járt. A családok bekapcsolásával ráadásul hatékonyan lehet elősegíteni a környezettudatos életszemléletet kialakulását, a tenni akarást a fenntartható életmódért, az élhetőbb jövőért.

Az Erősödő Civil Közösségek keretében megvalósított programjukban arra helyezték a hangsúlyt, hogy a családok eredményesen kapcsolódjanak be a fejlesztésekbe, rendezvényekre. Utóbbiakat úgy határozták meg, hogy valós helyi igényekre, helyi közösséget érintő problémára, szükségletre reagáljanak. Ennek keretében jeles „zöld” világnapokhoz kapcsolódóan témaheteket szerveztek.

Az anyagi támogatásból közösségi teret, nyitott óvodakertet hoztak létre, melyekbe a környezeti nevelést támogató interaktív játékokat is telepítettek, amik segítségével játszva sajátíthatják el és gyakorolhatják az ismereteket a gyerekek. Egy fontos hiányterületet is megcéloztak a láthatóság növelésével: a már bevált jó gyakorlataikat oktatási segédletté alakítják, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a „Varázspálca az élhetőbb jövőéért”  kiadvány kiadásával.

Új ismeretségek kötődtek a jövőbeli közös események okán, a közösen átélt programok igazi közösséggé kovácsolták össze a családokat. A több száz embert megmozgató program szervezésben, lebonyolításban a pedagógusok és szülők mellett sok partnerszervezet önkéntesként vett részt. Mint azt Lóki Zoltánné elárulta: „sokkal színesebb, tartalmasabb heteket tudtunk megszervezni. A családok, gyerekeken kívül sokat tanulhattunk mi szervezők is egymástól, a bevont partnerektől.”

Similar Posts