Bonyhád Fáy lakótelepét szépítette utcabútorok elhelyezésével a Laurus Alapítvány. A padokat és hulladékgyűjtőket az ittlakók és önkéntes fiatalok igazi szomszédünnep keretében avatták fel. A közös élmények alkalmat adtak a helyiek számára egymás megismerésére, közös ügyeik megvitatására.

A Laurus Alapítvány tizenkét éve foglalkozik környezettudatosságra neveléssel, területfejlesztést és közösségépítést támogató projektek lebonyolításával a Tolna megyei Bonyhádon. Székhelyük a Fáy lakótelepen van, így első kézből szembesülnek a blokkházas lakókörnyezet problémáival. „Az ötven-hatvanéves épületekben többször cserélődtek a tulajdonosok, ezért sokszor az azonos házban élő családok között sincs kapcsolat. Pedig egymás segítése, a lakótelep élhetőbbé tétele a lakók közérzetét is javítaná” – vázolta fel a helyzetet Dudás Olga, az alapítvány kuratóriumi elnöke.  

A közös képviselő segítségével az alapítvány előbb igényfelmérést készített a lakótelepen, hogyan látják környezetüket, mit változtatnának szívesen az ott lakók. A válaszokból kiderült, a helyiek leginkább a parkok berendezésének hiányát fájlalják: alig van hely, ahová le lehetne ülni beszélgetni, megpihenni. Többen jelezték, hogy a környezet igen szemetes. Sokan szerették volna azt, ha saját lakókörzetükben is vannak programok.

Az Erősödő Civil Közösségek III. ciklusában nyertes pályázata lehetőséget adott a Laurus Alapítványnak hat köztéri pad és hat hulladékgyűjtő beszerzésére. Ezeket október elején, Szomszédoló rendezvények keretében helyezték ki lakótelepen. Az eredetileg különböző napokra tervezett programok a járványhelyzet miatt két helyszínen, de ugyanazon hétvégi napon valósultak meg.

A közel száz lakást érintő szomszédolás során a lakók önkéntes munkában helyezték el az utcabútorokat, közben a gyerekek nagy örömére a járdákra ugrópályákat festettek. Ehhez mindenki hozzátehette az ötleteit, saját figuráikat festhették fel a résztvevők. „Volt, aki hazaugrott fejlámpáért, mert a sötétedés ellenére is be akarta fejezni művét.” Egy helyi muzsikus közreműködése és jó hangulatú beszélgetések kísérték a programot.

„Sőt, a gyerekek távozása után még a hatvan év feletti korosztályból is kipróbálták néhányan az ugrálást”

– meséli Olga. A parkok kicsinosítása óta a helyi óvodából is rendszeresen kiviszik a parkba gyerekeket, az intézmény a fújó sablonokat is kölcsönkérte.

Dudás Olga szerint nagyon fontos hozadéka volt a programoknak az is, hogy a lakóközösségek megvitatták közös ügyeiket, személyes kapcsolatok szövődtek. „Büszkék vagyunk rá, hogy szélesebb közönség is érdeklődött a fejlesztésünk iránt: más bonyhádi kerületekből és Szászvárról is eljöttek már megnézni a megszépült parkot” – meséli Olga. A támogatásból az alapítvány egy varrógépet is vásárolt, azóta saját varrású maszkokkal látják el a lakosságot és a helyi szociális otthont.

Similar Posts