A Pécs8 az elmúlt évek egyik legeredetibb közösségi kezdeményezése a városban, az ECK keretében a fiatalokat, diákokat újabb foglalkozásokon keresztül is megszólították.

„A Pécs8 program a helyi társadalom és közösségek termékeny együttműködésének, az intézményi és a civil erőforrások hatékony és kreatív felhasználásának kísérleti terepe” – fogalmazza meg Dr. Bánkuti Gábor a Pécs8 egyik jellegzetességét. A történész Dévényi Annával indította el a Pécs8-at, amit a Történészcéh Egyesület fogadott be.

A Pécs8 egy olyan lokális kezdeményezés, ahol a pécsi civilek együtt fedezhetik fel, kutathatják Pécs 1945 és 1990 közötti történelmét. Olyan fórum, ami kreatív alkotásra, gondolkodásra buzdítja a város történelme iránt érdeklődő egykori és még ott élőket korosztálytól függetlenül. Ennek a közös munkának számos izgalmas eredményével találkozhattak a pécsiek az elmúlt években.

Az Erősödő Civil Közösségek pályázatának keretein belül számos programmal készülnek, melyekből két esemény már megvalósult. Májusban a PTE Deák Ferenc Gyakorló Iskolájában tartottak helyismereti csapatjátékot, ahol a diákok a városban barangolva ismerték meg a Kádár-korszak jellegzetes eseményeit, meghatározó pillanatait, korabeli folyóiratok segítségével dolgozták fel Pécs mindennapjait a szocializmusban. A vetélkedő a száraz történelem élményszerű megértését szolgálta, az interaktivitás jegyében a diákoknak több feladatnál kifejezetten használniuk kellett az okos kütyüket.

A Pécs8 csapata egy tábort is szervezett idén nyáron, ahova azok a gimnazisták jelentkezhettek, akik a 70-es évek ellentmondásos légkörébe akartak bepillantani. A négynapos táborban a diákok megismerték, hogy nagyszüleik korosztálya miként élt, mit viselt, vagy épp hogyan bulizott. Dráma-, és improvizációs játékok segítségével járták körbe az évtizedet, előkerült a szokol rádió, beszélgettek a korszak besúgó rendszeréről, de olvasták az NDK-s és NSZK-s fiatalok Balatonnál szövődő szerelmi történeteit is.


„Meglepő tapasztalásaink voltak az eddigi programok során, például, hogy tényleg a legkülönfélébb, egymással eddig szóba nem álló embereket sikerült összekötni ebben a programban, ami valljuk be, a maga nemében egyedülálló dolog”– sorolja az általuk fontosnak érzett eredményeket Bánkúti Gábor. A történész nem titkolta el azt sem, hogy ők is rengeteget tanultak. „A személyes és szakmai élményeink sok mindent felborítottak, szemléletváltásra késztettek minket azzal kapcsolatosan, amit eddig az ismeretterjesztésről, tanításról gondoltunk. A vetélkedő és a tábor is megtanította nekünk, hogy egészen más módon kell közelíteni a fiatalok felé, és ebben az interakció, a közös gondolkodás nagyon sokat segít.„

A Pécs8 oktatási anyagai díjmentesen letölthetők és szabadon felhasználhatók a pecs8.hu-ról.

Similar Posts