Az Emberség Erejével Alapítvány a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásával, a Regionális Közösségi Központok program keretében, 2017 őszén indította el az Erősödő Civil Közösségek (ECK) programot a dél-dunántúli régióban.


A program keretében három éven keresztül évente 100 millió forintos nagyságrendű összegre pályázhatnak civil szervezetek, informális csoportok és közösségek Baranya, Somogy és Tolna megyében megvalósuló projektekkel. Ez hatalmas lehetőség, különösképpen ha figyelembe vesszük, hogy a régió civil társadalma milyen forrásszegény környezetben működik. Magyarországon ezen kívül egyedül az észak-alföldi régióban nyílt hasonló lehetőség a civilek előtt.

Az ECK program kidolgozása során meghatároztuk céljainkat és azt, hogy tevékenységünk eredményeként milyen változást szeretnénk látni a regionális civil társadalomban. Nemcsak azért tartjuk fontosnak ismerni és hatásmérő eszközökkel vizsgálni a kiosztott támogatás hatását a régió civil szereplőire, hogy alátámasztást és megerősítést kapjon a támogatási rendszerünk, hanem azzal a céllal is, hogy modellként szolgálhasson az Open Society Foundations lehetséges regionális programjaihoz.

Meglátásunk szerint az Erősödő Civil Közösségek program közege egy széttöredezett társadalom. Hogy ezen a problémán változtassunk, ami eszközünk a civil közösségek erősítése: ezért az ECK pályázói a helyi közösségek által azonosított problémák közösségi megoldására igényelhetnek támogatást.

A pályázat kidolgozásához felkerestünk a dél-dunántúli régió civil életére rálátással bíró embereket. A személyes konzultációk és az online kérdőív segítségével zajló helyzetfelmérés célja az volt, hogy a helyi igényekhez leginkább illeszkedő támogatási programot hozzuk létre, képesek legyünk a helyi civilek valós szükségleteire reagálni, s minél pontosabb képünk legyen arról, milyen támogatási forma lenne a legmegfelelőbb a régió civil kezdeményezéseinek hatékony támogatására.

A mintegy száz fő véleményéből nyertünk elvi és pályázati technikai javaslatokat a terveinkhez. Így született meg az Erősödő Civil Közösségek program végleges formája, aminek köszönhetően olyan helyi, regionális civil szereplők jutottak forráshoz, akik eddig nem fértek hozzá ilyen támogatásokhoz.

Az ECK nevében is foglalt fő célkitűzése a szervezetek, szerveződések erősítése, hogy azok autonómabb és tudatosabb, stabilabb működésű szereplőkké váljanak, bízzanak magukban, egymásban, kooperáljanak, építsenek kapcsolatokat. A szervezetek erősítése – meggyőződésünk szerint – három fontos terület fejlesztésén alapszik, amelyek a komunikáció, a bázisépítés, valamint a fundraising. E három területre aztán fokozottan
kérdeztünk rá a pályázati adatlapokon és beszámolókban, illetve képzéseket is ezekben a témákban kínáltunk.

Regionális, tehát területi és nem ágazati fókuszú programunkban ezért sem vezettünk be témák, szakterületek szerinti korlátozást. Vagyis gyakorlatilag bármilyen jellegű (szociális, környezetvédelmi, egészségügyi, oktatási, sport, stb.) tevékenységgel lehet támogatást nyerni, ha a szervezet olyan programot készít, amellyel növeli társadalmi bázisát, beágyazottságát, erősíti kommunikációját, és a korábbinál többet foglalkozik egy adományozói kör felépítésével.

Fontosnak tartottuk, hogy kisebb szervezetekhez és kisebb településekre is jussanak források, ugyanakkor komplexebb programokat is tudjunk finanszírozni. Ezért két kategóriát hoztunk létre, az Indítót, amely kevesebb feltétellel elérhető és informális csoportok is pályázhatnak, illetve az Erősítőt, ahol magasabb elvárások mellett, nagyobb összeg pályázható meg.

Az egyenlő hozzáférés érdekében törekedtünk a területi kiegyenlítésre, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hagyományosan erősebb pályázati aktivitást mutató Baranyában és Pécsen nehezebb volt a támogatásunkat elnyerni, mint a kevesebb pályázóval versenybe szálló Tolna és Somogy megyékben.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy már az első év alatt is kimutathatóan fejlődött a szervezetek tudatossága az ECK program kulcsterületein. A pályázók a korábbinál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a bevonásnak, kommunikációnak, fundraisingnek, és máris jelentős kapacitásbővülést értek el. Nemcsak a rendezvényeken részt vevők létszáma, hanem a szervezői kör bővülése, a belső mag és az önkéntesek számának növekedése, valamint a szervezet körüli támogatók, szimpatizánsok körének bővülése is jelentősnek mondható a számaink alapján és a régióra jellemző áltagosan kis szervezetméret ismeretében.

Ezek alapján örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ECK progam első szakasza sikerrel zárult. Az adatokból egyértelműen kirajzolódik a pályázó szervezetekben végbemenő fejlődési ív, amelyet a program hatásaként értelmezhetünk.

A záróbeszámolókból nyert információk azonban nemcsak az adott projektidőszak milyenségét jellemzik jól, hanem segítséget adnak a következő lépések megtervezéséhez is. Így képesek vagyunk a tapasztalatoknak megfelelően alakítani programjainkat, tréningjeinket, szolgáltatásainkat.

Az Erősödő Civil Közösségek program ma a legjelentősebb, államtól független forrás, ami nyitva áll a régió civil szervezetei előtt. Egyértelműen igazolódott, hogy van rá igény, és világosan látható, hogy van fejlesztő hatása. Az előttünk álló időszakra tekintettel – a vidéki civilség fenntartása szempontjából – nélkülözhetetlenek az ilyen támogató programok Magyarországon.

A tanulmányt Dézma Lilla készítette, letölthető magyar nyelven és angol nyelven is.

Similar Posts