Az Ormánsági Kultúrmisszió Egyesület elhivatott csapata nemcsak Magyarország, de az Európai Unió egyik legszegényebb térségében élőket igyekszik értékes kulturális programokhoz juttatni. Emellett adományközvetítéssel is foglalkoznak, és ha a szükség úgy kívánja, a kétkezi munkától sem riadnak vissza. Szeptember elején a gilvánfai Csupaszív Óvoda kertjét építették-szépítették.

Bár az ormánsági aprófaluban több aktív civil kezdeményezést is találni, kifejezetten az óvodára irányuló támogatás nemigen akad, aminek épülete nagyon rossz állapotban van. Az Ormánsági Kultúrmisszió hosszú távú tervei közt szerepel egy használhatatlanná vált csoportszoba felújítása, amihez erős, támogató közösség meglétére is szükség van. Az ehhez szükséges bizalmi kapcsolat megalapozására az Erősödő Civil Közösségek támogatásával háromszor egyhetes programsorozatot terveztek. Ennek első lépcsője volt az óvodakerti program, melyet közösségi falfestés és kézműveskedés követett volna. Utóbbiak a járványhelyzetre való tekintettel idén nem valósulhattak meg, ezért az egyesület újratervezte pályázati programját.

Fotó: Kölcsey Sára Photography

„Sikerült viszont megtartani a régóta várt csapatépítő napot Vajszlón. Azok az egyesületi tagok és önkéntesek, akik egy-egy programunkhoz már kapcsolódtak, de nem feltétlenül találkoztak, most megismerték egymást” – mesélte Khaled-Abdo Szaida, az egyesület elnöke, aki azt is elárulta, hogy játékos feladatok segítették a résztvevőket a csapattá kovácsolódásban, és „ennek a lelkesült állapotnak a lendületével indítottuk el a gilvánfai egyhetes programot.”

Fotó: Kölcsey Sára Photography

A kertészkedős közösségfejlesztő héten a Vidéken Jó! Alapítvány, önkéntesek, helyi közmunkások, és persze az óvodások részvételével a gilvánfai óvoda számára komposztálót készítettek, kipucolták a homokozót, és a kialakított kiskertbe különféle növényeket ültettek. Málna, ribizli, feketeribizli, szeder, csipkebogyó, és fűszernövény palánták kerültek az óvodába. Ezek gondozása már az ovisok és a helyiek feladata lesz.

Fotó: Kölcsey Sára Photography

Szintén a pályázati támogatásból készült el az egyesület honlapja, ami a tevékenységek bemutatása mellett az önkéntesek toborzásához is felületet biztosít. „Magunk számára is összefoglaltuk, hogy hol tartunk, milyen irányokba szeretnénk haladni. Lassan négy éve folytatunk különféle tevékenységeket, de eddig sokszor kissé spontán módon, naiv lelkesedéssel vágtunk bele, nem volt benne felépített rendszer” – mondta el Szaida.

Fotó: Kölcsey Sára Photography

A Kultúrmisszió rövid távú tervei között szerepel egy saját papírszínházas előadás létrehozása és bemutatása óvodai csoportoknak, kisiskolásoknak és a Könyvtárbusz látogatóinak.

Hosszú távon álmuk egy közösségi ház, ami a bázisa lehetne kulturális és oktatási programjaiknak.

„Amivel kettős célunk van: miközben a helyiekhez kulturális programokat juttatunk el, az Ormánság értékeire is felhívjuk a figyelmet!”– foglalta össze Szaida.


Similar Posts