Az Iregszemcse Kultúrájáért Alapítvány régóta a falu társadalmi, kulturális életének egyik motorja, a helyi civil szerveződések elkötelezett támogatója. A szervezet 2018-ban indított Ireg Patak Projektjének célja a falu központjában, a művelődési ház közelében kihasználatlanul álló zöldterület közösségi célú hasznosítása, hogy összekapcsolják az Ireg-patak két partját.
A hídépítésben résztvevő változatos életkorú, érdeklődésű, társadalmi helyzetű iregszemcseiek közösségi tervezéssel álmodták meg a leendő mezítlábas parkot, a díszkertet, a zenepavilont, a sétányt, a kültéri játékokat, a padokat az Ireg-patak két partjára. Ezeket az összefogás erejét, az itt élők összetartását szimbolizáló – és természetesen praktikus céllal bíró – gyaloghíd köt majd össze.
Az alapítvány az Erősödő Civil Közösségek második pályázati ciklusába is sikerrel pályázott, akkor öt kemencéből álló flottát építettek a településnek. Azóta számos általuk szervezett eseményt kísért a kemencében sült pogácsa vagy kakaós csiga ínycsiklandó illata. A kemencékkel elmondásuk állításuk szerint
„felfűtötték a lakossági aktivitást”
is. A patakpart körüli teendők elvégzésre sikerrel kutattak fel további pályázati forrásokat (mint a Cselekvő közösségek program), illetve számos helyi felajánlást is kaptak.
A falubeliek használt téglát gyűjtöttek, a református presbitérium tetőcserepeket ajánlott fel, a fiatalok faültetéssel, egy helyi vállalkozás kültéri burkolással segítené a közösséget. A közfoglalkoztatási program a patakmeder tisztításában, sövényültetésben, kaszálásban működik közre. A gyalogos fahidat az alapítvány a civil-, az önkormányzati- és a gazdasági szféra együttműködésével vitelezi ki.
„Célunk az, hogy az itt élők ötletei alapján egy építészetileg is átgondolt, és funkcióiban az itt élők igényeit szolgáló közösségi tér valósuljon meg. Hiszen a járványhelyzet idején még fontosabb a szabad tér” – összegezte Dobos Andrea, az Iregszemcse Kultúrájáért Alapítvány alapítója.
Bár még bőven akad tennivaló, a közösségi élet felpezsdülésén túl már a patakparti Bartók Béla Művelődési Házon szemmel láthatóak a változások. A kultúrház hátsó falához faszerkezetű féltető került, amit a nyáron egy jó hangulatú közösségi akció keretében a művelődési ház munkatársai, a Kreatív Iregszemcsei Fiatalok és Lokálpatrióták Intézménye (KIFLI), alapítványuk tagjai és más lelkes helyi önkéntesek festettek le.
Mint megtapasztaltuk, igazi jó közösség módjára egy ilyen sűrű napon is maximális figyelemmel és barátsággal fogadják a betoppanó idegent. A munka utáni szalonnasütést és társasjáték klubot már a vihar sem tudta elmosni, a féltető alá húzódva vidáman folytatódhatott az este.