Új helyre költöztették a nyomdamúzeumot és a közösségi műhelyt, hiánypótló művészeti tevékenységeket indítottak el a Drukker tagjai.
Váratlan nehézségekkel kellett szembenéznie a Drukker közösségének tavaly. De az akadályok csak átmeneti nehézséget okoztak, a telephely váltásra kényszerülő műhelyben a kiadványszerkesztés és nyomatkészítés már az állandó műhelymunkák napi rutinját képezi. Önkénteseik, akik számottevően a PTE Művészeti Kar Média- és Alkalmazott Művészeti Intézetének és a Pécsi Művészeti Szakközépiskolának oktatói, diákjai és intézményen kívüli művészek alkotótevékenységükön kívül a pécsi nyomdászat kulturális és történeti hátterének tudományos igényű kutatását is végzik, technikai és tudományos ismereteket bővítik és oktatják.
„Nyitott alkotói közösségünk, közösségi projektek megvalósításával a pécsi kulturális életet is felpezsdíti a tradicionális nyomdaipari eljárások gyakorlásával, bemutatásával és annak oktatásán keresztül” – magyarázta Böhm Gergely, a Drukker egyik ötletgazdája, hogy mivel is foglalkoznak főként.
Rendszeres, társadalmi jelenségekre reagáló kiadványaik és azok közösségi elkészítési folyamata a grafikai művészetek iránt érdeklődő közösségüket és a workshopjaik során csatlakozó laikus alkotókat is aktivizálják, teret adva a szociális és társadalmi környezetre való nyilvános reflexiónak.
Tematikus kiadványaik alkotói gyakran vendégművészekkel egészülnek ki, akik más városokban és országokban szerzett tudásukkal és tapasztalataikkal szélesítik műhelyük tagjainak látókörét. A Drukker képzőművészeti galériaként is működik. Az érdeklődő a kortárs művészek munkafolyamataiba is betekinthet, egy aktív alkotóközösség működését is megismerheti.
A tagság bővülésével a műhelyben folytatott tevékenységek gazdagabbá és sokszínűbbé váltak az Erősödő Civil Közösségek támogatásával. Az új műhely teret ad a tradicionális nyomdaipari eljárások gyakorlására, bemutatására és oktatására, az új formákat teremtő grafikai és művészeti tevékenységek támogatására, rendszeres kiadványszerkesztésre és publikálásra, vendégművészek fogadására. Lehetővé vált egy képzőművészeti galéria fenntartása kortárs művészekkel együttműködő közösségi alkotói környezetben.
„Nyomdászati alapanyagaink beszerzésére kapcsolatot építettünk a helyi nyomdaipar képviselőivel, innen elsősorban hasznosítható papírra és nyomdafestékre számíthatunk. Workshopjainkkal jelen vagyunk több országos rendezvényen és a helyi érdeklődőknek is rendszeresen programot biztosítunk. Rendszeresen megrendezett printvásárainkon a műhelyben készült nyomatok értékesítésére törekszünk” – sorolta az elért eredményeket Gergely. Több együttműködésben vettek részt, közös kiadványt készítettek a Kétfarkú Kutya Párttal, beléptek a Szabad Terek szerveződésbe, karácsonyi printvásárt tartottak a Reggeliben, vásárt az Aurórában és sokat dolgoznak együtt a pécsi AVM-el, valamint a PTE Tervezőgrafika Szakával.
A sok befektetett munka a Reggeliben megrendezett Karácsonyi vásáron vált láthatóvá, ahol az addig elkészült nyomatokból szerveztek eredményes kiállítást és vásárt.