Az Üres Tér Színházi Egyesület olyan szabadegyetemet hozott lére, ahol a résztvevők közösen, szakemberektől és egymástól tanulva sajátíthatták el a már ismert és az itthon még újdonságnak számító művészeti formákat. Színpadul pedig sok esetben az utcát választották.
„Pécs rengeteg képző- és előadóművész otthona, mégis a közös tanulás és alkotás lehetőségei meglehetősen korlátozottak”– véli Kőrösi Márk, az egyesület elnöke. „A közösségi alkotást inspiráló passzív (előadás) és aktív (workshop) eseményekből hiány van, szervezésük még egyetemi keretek közt sem zökkenőmentes, nem-intézményes keretek közt pedig a forráshiány tovább nehezíti egy ilyen programsorozat létrehozását.”
Az Üres Tér közössége arra vállalkozott, hogy az Erősödő Civil Közösségek program támogatásával létrehozzanak egy művészeti platformot, ahol a tanulás és alkotás folyamata közben összetartó, művészetkedvelő közösség jön létre. Tapasztalatuk, hogy egy meghatározó alkotótárssal való találkozás nemcsak motivációt ad, de évekre kifejtheti hatását a tagok munkájára.
Szemesztereikre, amikből tavasszal és ősszel is szerveztek egyet, számos vendégelőadót meghívtak. A résztvevők így találkozhattak L. Ritók Nórával (Igazgyöngy Alapítvány) vagy Tar Hajnalkával (Autisticart) is. A műhelymunkák nyitottak voltak, több gimnazista fiatal is inspirálódhatott az eseményen.
A külföldi meghívottak főként a „szakmai fegyvertáruk bővítésében” segítették őket, többek között Valeri Cartier, András Hajdú, Francoise Simon és Horació Czertok. „Horació, a pécsi börtönszínház nagypapája 71 évesen is kamaszokat meghazudtoló frissességről ad tanúbizonyságot. Izgalmas vele a közös munka”– meséli Márk.
Az együttműködés során megismerték a helyspecifikus és meditatív művészet, illetve az utcai performanszok izgalmas világát. Megélték saját testük kifejezőképességeit, külön hangsúlyt fektetve a tragikus, komikus vagy paródikus aspektusokra. Használták és hallatták hangjukat, megkeresték saját művészi kifejeződésüket, melyhez a workshopokon tanult mozgáskultúra és hangképzés segített.
Az Üres Tér Színházi Egyesület szerint az alkotás képessége mindenkiben megtalálható. Egymás segítése, a közös gondolkodás és a konstruktív kritizálás mind hozzátesz ahhoz, hogy erős, aktív részesei legyen a társadalomnak, alkotásaikkal hozzájáruljanak a közösségük értékeihez.
A művészet ápolása mellett a szociális érzékenység, társadalmi problémák megjelenítése is fontos missziója az Üres Térnek. Korábban ők hozták létre a Börtönszínházat is, de nevükhöz kötődik a Bázis program és az IntegrArt. A Erősödő Civil Közösségek projektjük keretében is megragadták a lehetőséget, hogy valami igazán friss és fontos témát dolgozzanak fel. „Egyik legemlékezetesebb pillanatunk az volt, amikor a Pneuma Szövetséggel és a Bélaműhellyel közösen egy fél nap alatt kitalált és összerándított utcai akcióval ünnepeltük meg az új hajléktalan törvény első pécsi áldozatának felmentését.”