A Kaba Farmon azért dolgoznak, hogy az önkéntességen keresztül élesszék újra a falusi közösségeket, s társadalmi tőkévé kovácsolják az emberekben rejlő erőket.
Kaba Simone és Lamine 2005-ben döntött úgy, hogy feladják svájci életüket, s egy kicsi baranyai faluba, Almáskeresztúrra költöznek. Némi rokoni kapcsolat segített a döntésben, de lényegében teljesen idegenként érkeztek a településre. Viszont annál több elhatározással, hogy hátra hagyják a nagyvárosi életet, s gazdálkodni fognak Magyarországon, a rohanó, elidegenítő életet felcserélik valami egészen másra. A szabadságra, hogy ténylegesen maguk alakítsák a mindennapjaikat.
Az indulás persze nem volt zökkenőmentes, de sok nélkülözés és kitartás után ma már egy olyan farmot és közösséget tartanak fenn, aminek kecskesajtból készült termékeit sokan keresik. S legalább annyian zarándokolnak el hozzájuk Mozsgón túlra, a dombok közé, hogy belekóstoljanak a világukba.
Simone és Lamine ugyanis abban a hitben költözött ide, hogy alapjaiban változtatnak az életükön, olyan értékeket helyeznek a középpontba, amire máshol és más körülmények között talán nem lett volna lehetőségük.
Már az elején természetes volt számukra, hogy a megszerzett tudást, tapasztalataikat meg akarják osztani másokkal, hogy az arra nyitottaknak elmesélik a történetüket, hirdetik ezt az életfelfogást a természet, a boldogabb, egészségesebb élet népszerűsítésével.
Idővel az őshonos közösség is befogadta őket. Több helyi és vidéki kezdeményezés aktív résztvevőjeként kezdeményezték Almáskeresztúron például a különböző termelők egymás közti cserepiacának kialakítását, egymás kisegítésének kölcsönösségen alapuló gyakorlatát. Rendszeresen fogadnak önkénteseket nemcsak az országból, de külföldről is. A Erősödő Civil Közösségek támogatásával az önkéntes szolgálatukat helyezték új alapokra, s bővítették ki.
„Életszemléletünk miatt eleinte „csodabogárnak” számítottunk, ma már egyre többen jönnek hozzánk. Nemcsak gazdálkodással kapcsolatos tanácsokért, hanem életvezetési ötletekért” – magyarázza Kaba Lamine. „Missziónk lett a természetközeli, egészséges életmód hirdetése. Fogadunk iskolás csoportokat, baráti társaságokat, hogy megmutassuk nekik, a mi életünk mitől stabil, miért tud fejlődni, mit ad nekünk egy közösség, s mi mit adhatunk a közösségnek.„
A Kaba Farm célja a helyi közösségekre építő szemléletformálás. Úgy gondolják, ehhez elengedhetetlen az emberek gazdasági, társadalmi kiszolgáltatottságának csökkentése, a közösségi gondolkodás újjáélesztése, a tanult tehetetlenség pozitív elmozdítása – különösen az elszegényedett falvakban. Mindennek fókusza az ökogazdaság, a természettel való harmonikus gazdálkodás bővítése, eszköze pedig az önkéntes munka, a csere alapú gazdálkodási modell.
A támogatás keretében egy olyan jó gyakorlatot alakítanak ki, ami később más a helyi közösségekre építő gazdaságok számára adaptálható formában elérhető tudástár lesz az érdeklődőknek. A módszer azt mutatja be, hogyan lehet az önkéntes munka által a közösségeket újjáéleszteni vidéken, amivel hosszabb távon csökkenthető lesz az egyén társadalmi és gazdasági elsorvadása, kiszolgáltatottsága. Az összefogás, az egymásra történő támaszkodás és felelősségvállalás hatalmas energiákat képes megmozgatni.
A közelmúltban több személyes, meghatározó élmény után új irányba is nyitottak: közel száz állami gondozottnak, fiatal felnőttnek tartottak eddig kiscsoportos foglalkozásokat, bemutatva egy lehetséges életet arra az időre gondolva, amikor a fiatalok kikerülnek az állami ellátórendszerből.
(Fotó: Stiller Ákos)