Hatvan közösségi kezdeményezés támogatása mellett döntött az Emberség Erejével Alapítvány szakmai stábja a felkért külső bírálókkal egyetértésben az Erősödő Civil Közösségek támogatási program első, 2018-as ciklusában.

Mint arról január közepén hírt adtunk, az EEA a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben megvalósított Regionális Közösségi Központok Programban meghirdetett százmillió forint nagyságrendű keretösszegre 111 pályázat érkezett be mintegy 200 millió forintos forrásigénnyel.

A támogatott pályázatok közül 37 Baranya, 11 Tolna, és 12 Somogy megyében valósul meg. A támogatást kapó pályázók között 47 bejegyzett civil szervezet, 13 pedig informális közösség van. 37 pályázat az Indító, 23 az Erősítő kategóriában valósul meg. A támogatási szerződések megkötése az elkövetkező hetekben történik, a projektek a vállalt megvalósítási időszak kezdetével részesülnek a támogatásban.

A támogatott pályázókat, a nyertes projektek címét, a pályázott támogatást és a megvalósítás helyszínét a pályázat menüpontban tettük közzé.

Similar Posts