A helyi általános iskolában tanulók kulturális élményekhez juttatását, környezettudatosságuk erősítését, látókörük szélesítését tűzte zászlajára a Bodonyi Nándor utcai Iskola Diákjaiért Alapítvány. A tanárokból és szülőkből álló önkéntes közösség az év során színházi előadást vitt Sellyére, szavalóversenyt rendezett, és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát népszerűsítette.
Sellye Baranya megye gazdasági szempontból egyik legnehezebb helyzetben lévő kistérségében fekszik. A városban és a környező településeken sok a hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, a helyi iskolában tanulók többsége szűkös anyagi körülményei miatt nem fér hozzá kulturális lehetőségekhez. A helyi általános iskola tanárai, segíteni akaró szülőkkel kiegészülve alapítványt hoztak létre a probléma enyhítésére. A szervezet céljai közt szerepel a diákok tehetséggondozása, fejlesztése a tudomány, művészet, sport és kultúra területein.
„Mivel az anyagi lehetőségek nem teszik lehetővé érdekes, színes, zenés, kulturális események meglátogatását, megoldás lehet az, ha forrás felkutatásával helybe hozzuk azokat” – mondta el Hamarics Réka, az alapítvány kuratóriumi tagja.
Az alapítvány Erősödő Civil Közösségek támogatásával, hagyományteremtő jelleggel szervezett kulturális programokat. A pandémia és a digitális oktatás kissé átírta a tervezett forgatókönyvet, de a gyerekek így sem maradtak közösségi programok nélkül. Júniusban diákok és érdeklődő helyiek a Sellye Városi Termálfürdő előtti zöld területen tekinthették meg a Bóbita Bábszínház Az ördögszántotta hegy című, gólyalábas szabadtéri játékát.
A költészet napjára az alapítvány szavalóversenyt szervezett, amit a járványügyi intézkedések miatt végül az őszi félévben tartottak meg. A megmérettetéshez kapcsolódott három, verses-zenés előadás megtekintése is. Ezekből kettő az iskola aulájában, iskolaidőben valósult meg, egyik az alsós, másik a felsős korosztály számára. A harmadikat Romhányi József megzenésített verseivel szélesebb közönség előtt rendezték meg az Ormánsági Közösségi Házban.
Az alapítvány kiemelt témája a környezettudatosságra nevelés. Az ECK támogatásával a környezeti nevelésre leginkább fogékony alsós osztályokba helyeztek el szelektív hulladékgyűjtő edényeket, a sellyei önkormányzat segítségével pedig az iskolához nagy szelektív kukák kerültek.
„Fontosnak tartjuk, hogy a környezetvédő szemlélet minél szélesebb körben elterjedjen azon társadalmi rétegekben, családokban is, ahol a gyermek nem találkozik vele szülei által” – mondta el Réka.
Támogasd az Emberség Erejével Alapítványt!
Tetszőleges, számodra talán nélkülözhető, de másoknak biztosan sokat jelentő összeg elutalásával támogathatod alapítványunk működését.