Három évvel ezelőtt jelentettük be az Erősödő Civil Közösségek programot. A hároméves pályázati rendszer keretében a régióban kiemelkedő független pénzügyi támogatáshoz jutottak civil közösségek, és közel kétszáz nagyszerű program valósult meg Baranya, Somogy és Tolna megyében.
Nem lehetünk elég hálásak ötleteitekért, lelkesedésetekért és a projektjeitek megvalósításába fektetett odaadó munkátokért, hiszen általatok kapott értelmet az ECK, rajtatok múlt a program sikere. Két lezárult ciklus hatásmérését látva mindannyian csak büszék lehetünk az elért eredményekre.
Az ECK sohasem kizárólag a pénzügyi támogatásról szólt: a régiós képzések, tanácsadások, mentorálási lehetőségek és közéleti események legalább ennyire meghatározóak voltak, és szolgálták a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia és az emberi méltóság szellemiségét.
Az ECK program utolsó ciklusa az év végén lezárul, a pályázati lehetőség a megismert formában véget ér.
Azonban örömmel jelentjük be a meghirdetés harmadik évfordulóján, hogy a 2021-es évnek kész tervekkel vágunk neki. Az Open Society Foundations – Open Society Initiative for Europe (OSIFE) támogatásával a jövő év során kisebb forrásösszegből, több, tematikus és célzott pályázatot hirdetünk meg.
Friss hírekért és az aktuális pályázatokért érdemes követni Facebook oldalunkat, az eckpecs.hu honlapot, figyelni a közleményeket az Erősödő Civil Közösségek facebook csoportban.
Bízunk benne, hogy sok új és már megismert civil közösséggel lesz alkalmunk együttműködni a jövőben is!