Online történelemórákat, előadásokat és filmvetítéseket szervezett a Magyar-Lengyel Baráti Társaság Somogy Megyei Csoportja. Tavalyi összejöveteleiket ugyan ellehetetlenítette a járványhelyzet, de nem hagyták magára a tagságot. A megváltozott szituációra szinte azonnal reagálva kulturális programjaikat a világhálóra költöztették. Kétnyelvű élő bejelentkezésekkel, közös virtuális főzéssel, és lengyel daltanítással is készültek az érdeklődőknek.

Tavaly februárban még személyesen ismerhették meg a lengyel farsanghoz kötődő hagyományokat az egyesület kaposvári programjára látogatók, de utána nyárig kellett várni a személyes találkozásokra. Ekkor Balatonbogláron, Fonyódon, Siófokon és Kaposváron barátság-napokat szerveztek, ősszel pedig még egy író-olvasó találkozót is sikerült megvalósítani a Magyarországon élő és alkotó Konrad Sutarski író-költővel.

Az Erősödő Civil Közösségek támogatásával a köztes időben sem tétlenkedtek: a virtuális térben szerveztek programokat, és sokat dolgoztak kommunikációjuk megújításán. Modern, mobil eszközökön is élvezhető, folyamatosan frissülő honlapot hoztak létre. A hírek és beszámolók mellett az oldalon interaktív, a fiatalokat megmozgató nyelvi és történelmi feladatok is helyet kaptak. A webes jelenléthez, minőségi bejelentkezésekhez a szervezet eszközöket is vásárolt. Ezek segítségével tizennégy alkalommal a magyar-lengyel közös történelmi pillanatokat és szereplőket bemutató, rendhagyó történelemórát vittek el több középiskolába.

Az egyesület eredetileg azért jött létre 1989-ben, hogy összefogja azokat a Somogy megyében élő lengyeleket, akik többnyire házasságok révén itt telepedtek le. „A társaság tagságának egy része lengyel, akad, aki nem is beszél magyarul, számukra a mi csoportunk jelenti szinte az egyedüli társaságot” – mesélte Szentes László, az egyesület elnöke. „Nagyon törtük a fejünket, hogyan pótolhatnánk például a Lengyel Karácsonyt. Végül egy tíznapos online lengyel adventet szerveztünk filmvetítéssel, kétnyelvű beszélgetésekkel, sok élő bejelentkezéssel. Egy alkalommal például sparhelten bigoszt is főztünk, ennek volt a legnagyobb sikere” – mondta el László.

A megerősödött online jelenlét jó lehetőség volt az egyesület tagságának fiatalítására is. Sok új belépő mellett a Lengyel Intézettel közösen szervezett nyelvi képzésük iránt is megnőtt az érdeklődés. „Húsz fős csoportunk indult nemrég, és közülük csak egy fiatalnak van lengyel felmenője. A szüleik is csatlakoztak az egyesülethez, mert bár nincsenek lengyel kötődéseik, jól érzik magukat velünk” – mesélte örömmel László.

Egy tíz fős orosz baráti társaság is hozzánk csapódott, rendszeresen részt vesznek a programjainkon, jó közösségre, baráti fogadtatásra találtak nálunk.


Similar Posts