Tavaly különleges verseny mozgatta meg a baranyai és tolnai sportolókat. Szervezői rendhagyó triatlonnal készültek, ahol a hagyományos sportággal ellentétben a versenyszámok nem egy napon, hanem több hetes eltolással követték volna egymást. A tervekbe azonban közbeszólt a járványhelyzet, így végül a spéci triatlonon két számban, úszásban és kerékpározásban mérhették össze erejüket amatőr és profi sportolók.
A Szekszárd és Környéke Szabadidős T. E. az aktívan sportolók mellett a mozgásszegényebb életmódot folytatókat is megszólítja. Szoros kapcsolatot ápolnak több sportklubbal és egyesülettel a régióban, ebből adódóan sok fiatallal találkoznak, rajtuk keresztül pedig a családokat is sikeresen vonják be szabadidős sport programjaikba. 2020-ban az Erősödő Civil Közösségek támogatásával, hagyományteremtő szándékkal speciális triatlont terveztek, ahol az úszó, kerékpáros és futó számok több hetes különbséggel kerültek volna megrendezésre.
Március első hétvégéjén a komlói uszodában rendezték meg az első versenyszámot. „Az egyik anyuka a rendezvény végén odajött hozzánk, meghatódva osztotta meg az élményét a szervezőkkel” – mesélt az úszó programról Szabó Barbara, az egyesület programszervező koordinátora.
A kijárási korlátozások miatt a tervezettnél jóval nagyobb szünettel, ősszel rendezte meg az egyesület a kerékpáros futamot Fadd-Domboriban. Százhúsz résztvevővel, harminc segítővel dolgoztak a zökkenőmentes lebonyolításon. „Jó volt látni, hogy senki sem sietett haza a díjátadó végén, a többség még fürdött is a tóban, zenét hallgattak, beszélgettek és ismerkedtek” – idézte fel emlékeit Barbara. „Lehetőségünk volt versenyzőkkel is beszélgetni, visszacsatolást kaptunk a résztvevőktől a rendezvényről. Külön örültünk, hogy volt, aki a hiányosságokra is felhívta a figyelmünket, hiszen ebből tanulni tudunk. Még jelentkezők is voltak, akik szeretnének a további rendezvényeinken segíteni.”
A futóversenyt egy héttel a tervezett program előtt voltak kénytelenek lemondani az újabb járványügyi korlátozások miatt. A pályázati támogatásból fennmaradó összegből az egyesület egy nyomtatót vásárolt, amellyel a későbbiekben a plakátokat, rajtszámokat már maguk is előállíthatják majd. A Spéci Triatlont a szervezet szeretné évente megrendezni, fesztivállá fejleszteni, melyet minden évben más-más településeken rendeznének meg.
Támogasd az Emberség Erejével Alapítványt!
Tetszőleges, számodra talán nélkülözhető, de másoknak biztosan sokat jelentő összeg elutalásával támogathatod alapítványunk működését.