Negyedik alkalommal rendezték meg Orfűn az Akadálymentes Turizmus Napját. A fesztiválra nemcsak a fogyatékkal élőket várták, és a résztvevőknek széles programkínálattal készültek: szárazföldi és vízi sportok, gasztronómiai élmények mellett idén először inkluzív színdarabot is megtekinthetett az Orfűre, a Pécsi-tó partjára látogató közönség.

Szeptemberben szerencsére még éppen sikerült megszervezni A Gyeregyalog.hu – Összefogás a Dél-Dunántúl Aktív- és Ökoturizmusáért Közhasznú Egyesület, a People First Egyesület és az Orfű Turisztikai Egyesület közös rendezésű programját. A szervezetek számára fontos volt, hogy a korábbi évekhez hasonlóan már a szervezés folyamata is inkluzív legyen, a célcsoport részt vegyen a tervezésben és munkában, nem mellesleg így tudtak a legteljesebb mértékben igazodni az igényeikhez is.

A fesztivált megelőzően az Erősödő Civil Közösségek támogatásával tavasszal három napos bentlakásos workshopot tartottak, ahol együtt találták ki, hogyan épüljön fel a rendezvény, hogyan legyen megvalósítva. A szervezőgárda a szemléletformálásra is hangsúlyt fektetett: orfűi turisztikai szolgáltatók, önkormányzati dolgozók részére érzékenyítő programot tartottak, őket is bevonták a rendezvény lebonyolításába.

A IV. Akadálymentes Turizmus Napján a fogyatékossággal élők rengeteg izgalmas tevékenységben vehettek részt: a szeptemberi nyárban sárkányhajózás, autóvezetés, motorozás, lovaglás, motorcsónakozás és előadások várták őket. Az eseményhez nemzetközi akadálymentes turizmus konferencia is kapcsolódott, ami az országhatáron túlra is elvitte a rendezvény hírét. „A rengeteg színvonalas program mellett 2020-ban a legszebb élményünk az újdonság, az inkluzív színdarab volt” – mesélt a nap hangulatáról Pataki Veronika szervező.

„Az Alibi címmel megrendezett darab alapjául egy kerekesszékes, intézetben lakó pécsi hölgy blogbejegyzései szolgáltatták, melyek a Covid19 első hullámában megélt teljes izoláltság érzéséről szóltak. Ebből fogyatékossággal élő és ép amatőr színészek modern, lényegre törő, szívhez szóló színdarabot adtak elő az orfűi Medvehagyma Ház kis udvarán. Nem számítottunk rá, hogy sokan megnézik, mert egyfajta ráadás programként a fesztivál végén kezdődött” – mesélte Veronika.

Ehhez képest a nézők megtöltötték a teret, kint és bent, a kerítésen túlról, sőt, a Medvehagyma Ház fenti teraszáról csüngve is nézték a darabot. Mint egy ókori színházban, hangosan sírtak és nevettek a nézők. Megrázó, felemelő, felejthetetlen élmény volt.

A pályázati támogatásnak köszönhetően egyébként több, korábban problémát jelentő szervezési ügy is megoldódott: több sátrat tudtak felállítani, és a fogyatékossággal élőket az egyes helyszínek, illetve Pécs és Orfű között akadálymentes kisbusszal szállították. Emellett létrejött az esemény professzionális, akadálymentes kétnyelvű weboldala is.


Similar Posts