A városért felelősséget érző, tevékeny közösség erősítésén dolgozik a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület. Céljuk, hogy a helyiek merjenek beleszólni az őket érintő városi döntésekbe, aktív alakítói legyenek a település életének.

A 2019 őszén alakult egyesület programok, rendezvények szervezését, az épített és természeti környezet védelmét, a helyiek informálását, a rászorulók segítését tűzte zászlajára. Tapasztalatuk szerint a nyári üdülési szezonon kívül kevés a komolyabb érdeklődést kiváltó városi rendezvény, és nem alakultak ki olyan jelentősebb közösségi fórumok sem, ahol a városlakók információhoz juthatnának, véleményt alkothatnának a települést érintő kérdésekben. Ezért az Erősödő Civil Közösségek támogatásával elindították havonta megjelenő kulturális-közéleti kiadványukat, a Mosolygók Lapját.

Múlt évre tervezett közösségépítő rendezvényeik jelentős részét a krízishelyzet miatt kénytelenek voltak elhalasztani, csak néhány programot tudtak megvalósítani, de azok népszerűsége kárpótolta őket valamelyest. Január 22-én, a magyar kultúra napján versmondással, énekléssel, az endrédi csipke készítésének bemutatójával, februárban táncházzal, néptánc oktatással várták az érdeklődőket. Márciustól a járvány hatásainak csökkentésére, az idősek és rászorulók megsegítésére fordították a figyelmüket.

Hetente segítették az időseket a bevásárlásban, megoldották eljutásukat a rendelőintézetekbe. Adománygyűjtést szerveztek, a befolyt összegből vásárolt élelmiszercsomagokkal, ruházati termékekkel a szomszéd települések rászoruló családjait is támogatták.

„Szomorú volt megtapasztalni, hogy közvetlen környezetünkben milyen rossz körülmények között élnek családok. Azok viszont szívet melengető pillanatok voltak, amikor az otthontanulást segítő számítógépeket átadtuk a csillogó szemű gyerekeknek” – mesélt a járványhelyzet alatt szerzett tapasztalatairól Pilusin István, a projekt felelőse.

Az Erősödő Civil Közösségek pályázati támogatását rendezvényeik költségeire, az adományok célba juttatására és kiegészítésére, valamint kiadványuk megjelentetésére fordították. A balatonföldvári háztartásoknak szánt Mosolygók Lapja egy olyan havilap, ami helyi közéleti témákkal, a lakosságot érintő kérdések felvetésével törekszik a városlakók tájékoztatására. Teret adnak az olvasói véleményeknek is, és egyre több támogatójuk van, akik adományokkal segítik a kiadvány megjelenését.

Sikerült az eddigi passzív közéletet egy kissé megmozdítani, párbeszédet indítani

– mesélt eredményeikről István.


Similar Posts