Új adásokkal, önkéntesekkel gazdagodott a dunaszekcsői webtévé. A Control Stúdió játékosan vezeti be a gyerekeket a média világába, s közben igazán különleges módon közösséget is építenek.

A médiaoktatás mértéke és minősége mindig is változatos képet mutatott az oktatási intézményekben, de az új NAT huszárvágással oldotta meg a kérdést: egyszerűen kitörölte az oktatásból a tantárgyat. Pedig szükség nagyon lenne rá, nemhogy az új médiumok, az új eszközök megismerésében, a világban való eligazodás miatt is. Az egyik legfontosabb kihívás az, hogy megfelelően felkészítsék a gyerekeket a tudatos médiahasználatra.

A diákok a média világával kapcsolatos, gyakorlatban is hasznosítható tudásuk jelentős részét iskolán kívül, többnyire online felületekről szerzik meg, így előfordulhat, hogy nem megfelelő forrásokból táplálkoznak. Ezeket szem előtt tartva foglalkoznak kifejezetten diákokkal a Control Stúdió Filmegyesület tagjai Dunaszekcsőn.

A vizuális szakemberekből álló csoport elnöke, Rumann Gábor másfél évtizede tanít gyerekeket filmkészítésre és fotózásra, s szívügyének érzi, hogy pótolja a médiaoktatás hiányosságait. Két éve az Erősödő Civil Közösségek támogatásával a helybéli gyerekre építve Dunaszekcsőn webtévét indítottak. „Nemcsak filmezést tanulhattak a diákok, hiszen a webtévével elértük, hogy összekössük a közösség tagjait” – mutatott rá Gábor, hogy a kezdeményezés minden ízében egy korosztályokon átívelő program.

A 2019-es támogatásnak köszönhetően a webtévés gyerekekre építve terjeszkedni kezdtek, így már Bátán, Báron, Dunafalván, Sombereken és Mohácson is fogható a webtévé. „Egy régóta tervezett célt is megvalósítottunk az önkéntesek bevonásával” – tette hozzá Gábor. A diákok mellett szülőkből, tanárokból álló önkéntesek részére képzéseket szerveztek, és felelősségteljes feladatokat is adtak nekik. Webtévé online elérhetősége mellett a műsorokat offline is elérhetővé tették, vetítések szervezésével.

„A résztvevő diákok megtapasztalták a közös alkotás örömét és nehézségeit, az együttműködés fontosságát, a civil aktivitás jelentőségét, a felelősségvállalás élményét, az jó célért végzett munka örömét” – magyarázta az egyesület elnöke, aki joggal lehet büszke az elért eredményeikre.

A kistérség lakó újra hozzájutottak egy közösségépítő és fenntartó, róluk-nekik szóló tartalomhoz, ami hozzájárult műveltségük, kultúrájuk és identitásuk fejlődéséhez és a társadalmi párbeszéd élénkítéséhez, a kiábrándultság, a fásultság megszűntetéséhez.

A fényképeket Ruprech Judit készítette.

Similar Posts