Kovácsszénája festői szépségű település Baranya megyében. Természeti környezete, vidéki csendje hatalmas érték az itt élők számára. Ennek ápolására alapították a Kovakő Egyesületet.
„A műemlékvédelem, a helyi érték védelme, a környezetvédelem, a természeti értékek megismerése és megismertetése éppúgy célunk, mint az épített környezetünk, a falukép javítása” – sorolta Buchert Eszter, a Kovakő Egyesület elnöke, mi mindent tűztek ki feladatul maguknak. Majd hozzátette, hogy fontosnak tartják a kulturális örökségük gazdagítását, a helyi hagyományok felelevenítését, a vidéki életforma népszerűsítését.
Kovácsszénája kis lélekszámú falu, de sokféle ember él itt. Vannak tősgyökeresek, beköltözők, külföldről idetelepülők, vidéken újrakezdők. A Kovakő tagjai úgy látják, a különbözőségek miatt nincs igazán közösségi élet, nem jellemzőek a civil kezdeményezések. Ezen alapvetően szeretnének változtatni. Valódi közösségi eseményeket, a faluközösség igényei szerinti, közös nevező mentén megvalósuló fejlesztéseket, közös gondolkodást, párbeszédet terveznek.
A fiatal egyesület kezdeti lépéseihez nagy segítséget jelentett az Erősödő Civil Közösségek támogatása, aminek keretében több rendezvényt is szerveztek. A projektük célja olyan vidéki közösség létrehozása, ami széthúzások nélkül akar és képes tenni az élhető vidék megteremtéséért, Kovácsszénája község szellemi és tárgyi értékeinek megőrzéséért. Közösségi események szervezésével szeretnék az összetartást erősíteni, megélni a közösséghez tartozás élményét és értékét.
A falukemencét felújították, a gyerekeknek zöld napot tartottak, ahol környezetvédelmi témában, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban szerveztek programokat, sütöttek kürtőskalácsot, de volt kosárfonással egybekötött közös piknik is.
Buchert Eszter szerint frissen szerveződő egyesületük igazi lendülettel kezdheti tevékenységét és szikraként belobbanthatja a falu közösségi életét. „A közös munka, a közös játék, a tanulmányút élményei közösségteremtő erővel bírnak, reméljük, a projekt végére komoly, középtávú terveket is összeállíthatnak. Mindezek megvalósításában nagy segítséget jelent, hogy az egyesület tagjai széleskörű szakmai tapasztalattal, tudással rendelkeznek, hiszen van köztünk pedagógus, biológus, bölcsész, képzőművész és erdész is” – zárta gondolatait az egyesület vezetője.