A vita és érvelés technikáját segítettek elsajátítani diákoknak a Pécsi Disputa Kör tagjai. A fiatalok a projekt ideje alatt új ismereteket szereztek, megtanultak rendszerszinten gondolkodni. Közben egymást támogatva az offline életben is csapattá szerveződtek.

„Napjainkban a diákok a kütyük nyomkodásának lázában élnek, élőszóban egyre nehezebben kommunikálnak. Kevés lehetőség van arra, hogy a diákok megtanuljanak kulturált módon vitatkozni, felkészüljenek arra, hogy érdemes mások nézőpontját is végiggondolni” – véli Barancs Nóra. A kör tagjai az Erősödő Civil Közösségek pályázatuk keretében a vitakultúra népszerűsítését tűzték ki célul.

Az elsődleges feladat az volt, hogy egy versenyt megszervező csapatot építsenek fel. Tavaszra aztán a Pécsi Disputa Kör egykori tagjai kiírták az országos felhívást, témákat találtak ki és önmagukat képezve készültek a következő hónapok feladataira, az őszi diáktalálkozó és a disputaverseny eseményére.

A nevezéshez egy esszé megírása volt a belépő, a továbbjutó csapatok pedig már kötött vitára készülhettek tanáraik segítségével. A témák egyike az volt, hogy az EU-ban a választói korhatár 16 év legyen-e. A téma megismerését, abban való elmélyedést hosszas kutatómunka előzte meg, szükség volt rá, hogy a diákok naprakész információkkal rendelkezzenek az EU döntési mechanizmusairól, megismerjék az Európai Parlament döntéshozási struktúráját, annak lehetőségeit és korlátait is.

Ezután érkeztek a szeptemberben az orfűi versenyre. A diákok tudták, hogy csapatokban versenyeznek majd, de arra nem számítottak, hogy a helyszínen lesznek majd addig számukra ismeretlen versenyzőkkel beosztva. Alkalmazniuk kellet az eddig tanultakat, együttműködni, közösen, új csapatstratégiát kidolgozni.

A felkészítők egyik személyes sikertörténete volt, amikor egy résztvevő betegség miatt nem tudott megjelenni, s így muszáj volt valakinek beugrania helyette. Az új tag a harmadik napon már magabiztosan, új képességekkel felvértezve teljesítette a feladatokat.

„A disputaverseny arra is lehetőséget adott, hogy barátságok alakuljanak A különböző társadalmi háttérrel érkező diákok könnyen egymásra találtak. Hamar megértették, hogy azon a hétvégén nem a győzelem, hanem maga a részvétel fontos a számukra”– meséli Barancs Nóra.

Similar Posts