Lehet rúgni a bőrt, vagy teli torokból ordítva szurkolni, de az biztos, hogy a foci összehozza a társaságot. Így gondolkodik az Alsószentmárton FC is, ezért álmodták meg a tanodák közötti focikupát.
A baranyai kistelepülések, zsákfalvak jelentős része hátrányos helyzetű település, az itt működő tanodák az egyetlen kapaszkodói a közösségekben élő fiataloknak. A közlekedés elmaradottsága nem teszi lehetővé a településen kívüli kikapcsolódási lehetőséget sem, így a közösségek összekovácsolására, ismerkedésre olykor kizárólag a tanodák tudnak lehetőséget kínálni.
Gyurka Zsolt éppen emiatt gondolt jó pár éve egy nagyot és találta ki, hogy a Baranya megyei tanodáknak közös sporteseményt szervez. „A közösségünk, az Alsószentmárton FC 2014-ben alakult meg. Focizni már 10 éve focizunk a gyerekekkel, de megfogalmazódott a srácokban és bennem is, hogy jó lenne ezt valamilyen csapatformába, valamilyen szervezett keretek között tenni. A Baranya megyei tanodák között 2014-ben indult el a labdarúgó bajnokság. Ezt megelőzően 2009-ben rendeztük meg szintén baranyai tanodák számára az első focikupát, majd anyagi források függvényében 1-2 évente került megrendezésre.”
Az idei focikupát nyáron szerveznék meg az Erősödő Civil Közösségek program keretében. A tervek szerint 7-8 baranyai tanodát vonnak be a programba, elsősorban 12-18 év között fiataloknak jelentkezhetnek. Cél, hogy baráti kapcsolat alakuljon ki nem csak a gyerekek, de a települések között is, sőt a továbbiakban újabb kapcsolódásra, közösen szervezett eseményekre kerülhessen sor. Szeretnék, ha a fiatalok megtapasztalnák, hogy az együtt megélt sportélmények egy életre szólnak.
„Célunk a sport, a sportolás támogatása és az arra való ösztönzés. Ez egyrészről az egészséges életmódra nevelés miatt fontos. Másfelől jelentős drogprevenciós hatással is bír, hiszen egy olyan hasznos és értelmes elfoglaltságot jelent a gyermekek számára, ami motiváló és fontos dolog, hiszen szeretik a sportot és az azon belüli versengést” – nyilatkozza Gyurka Zsolt. – „Fontos, hogy ehhez hasonló események kerüljenek támogatásra, hiszen ez motiválja a fiatalokat, aktivizálja egy jó tevékenységre, és jelentős közösségépítő és közösségformáló erővel bír. A kisfalvakban nem, vagy nagyon minimális tér és idő áll a fiatalok rendelkezésére, hogy közösen élhessenek át- és meg jó dolgokat, ami által formálódik és erősödik a helyi közösség(ük).”