A városi képeslapok intézményét újragondolva a Drukker alkotóközössége tavaly tíz nyomatból álló kollekciót tervezett. A rizográf technikával készített képeslapok vizuális üzenetét tíz képzőművész közös műhelymunka során, egymás ötleteire reflektálva fogalmazta meg. Az alkotók a folyamat során maguk is más szemmel tekintettek a város közterületi és kulturális nevezetességeire.

A Műintézet Kulturális Egyesület képzőművészei 2018-ban azzal a céllal nyitották meg a Drukker Nyomdaműhelyt, hogy tradicionális nyomdászati és sokszorosítási technikákat hozzanak vissza a köztudatba, és szakmai közösségi teret, fejlődési lehetőséget biztosítsanak alkotók és grafikushallgatók számára. Az önszerveződő alkotóközösség már több alkalommal nyert támogatást az Erősödő Civil Közösségek pályázatán – workshopok, kiállítások, társadalmi jelenségekre reagáló kiadványok fűződnek a csapat nevéhez.

2020-ban történelmi évfordulókhoz kapcsolódóan helyi civil szervezeteket és közösségeket szerettek volna összművészeti műhelymunkára invitálni, azonban a járványhelyzet és a szociális távolságtartás felülírta terveiket. Így inkább a szervezeten belüli alkotómunkára koncentráltak. A Pécsi üdvözlet munkacímet viselő projekt során az egyesület tíz tagja hozott létre egy-egy A/3-as méretű rizográf printet, amelyeket az év végén csoportos kiállításon mutatnak majd be a városi közönségnek, és a csapat webshopjában képeslapként is megvásárolhatóak lesznek.

A rizográf technika lényege, hogy az egyes színeket rétegenként kell a papírra nyomtatni. Elsősorban fénymásoláshoz tervezték, de tulajdonképpen a fénymásolás és az ofszet nyomtatás közti szakadékot hidalja át. A színátfedésekkel, a rétegek telítettségével játszva akár új színeket is keverhetünk, és a néhány milliméteres elcsúszások miatt tulajdonképpen mindegyik print egyedi műtárgy.

„A közösségi alkotói szellem megerősödése, a műhelymunkába való újra bekapcsolódás, az egyesületi tagok aktiválása jelentette a pályázat legmeghatározóbb eredményét” – értékelte a szervezet tavalyi évét Böhm Gergely, az egyesület alapító elnöke. „A lokális téma mentén haladó alkotási folyamat a részt vevő művészek számára helyi közterületi és kulturális értékek újrafelfedezését tette lehetővé egyéni ismeretanyaguk bővítése által. A létrejött műtárgyaknak köszönhetően a befogadó közönség esztétikai fogalomköre a pécsi kulturális, közterületi-művészeti és általános városi-öndefiníciós arculat aspektusában újragondolást, kulturális újraértékelést implikált” – mondta el Gergely.

Bár szélesebb közösségeket megszólító rendezvénysorozatot most nem hozhattak tető alá, azért nem múlt el együttműködések nélkül a tavalyi év sem: a Drukker az ECK által szintén támogatott Dióbél Kiadói műhely saját karcolású lemezeihez is készített egyedi grafikájú szintén kézműves kivitelű borítókat.


Similar Posts