Élhető faluközösség megteremtésén, az ifjúság elvándorlásának mérséklésén dolgozik a Tolna megyei Sárszentlőric-Uzdért Egyesület. Idén különösen mozgalmas évük volt: kicserélték a közösségi épület nyílászáróit, diáktábort és környezetszépítő akciót szerveztek, ezekbe bevonták a falu lakosságát és a helyi öntevékeny csoportokat.
A 2018-ban alakult egyesület Sárszentlőrinc és két csatolt településrésze – Uzd és Alsópél – lakói számára biztosít színvonalas programokat, tevékeny közösségi életet. A szervezet élő kapcsolatot ápol a Roma Kisebbségi Önkormányzattal, a helyi egyházközösséggel és múzeummal is. A község szépítését, a közösség összekovácsolását szolgáló szerveződéseikbe a frissen betelepült lakosokat és a fiatal generációkat is bevonják.
Az Erősödő Civil Közösségek programba második alkalommal pályáztak. 2020 első félévében régóta vágyott beruházásokat valósított meg az egyesület: az Ifjúsági Szálló elhasználódott épületrészét az ajtók és ablakok cseréjével közösségi helységgé alakították. Rendezvénysátruk berendezéséhez sörpadokat vásároltak, és beszereztek egy nagy képernyős televíziót. Környezetszépítő akciójuk keretében madárodúkat helyeztek ki az egykori iskola parkjában, a korábbi uzdi óvoda területén és a sárszentlőrinci óvoda kertjében, és közel 400 méter hosszúságban sikerült bekeríteni az egyesület bázisaként szolgáló Ifjúsági Szálló területét. Ezek megvalósításához több pályázati forrás is bevontak.
Az új tereket és eszközöket örömmel használták a júniusban tartott IV. Uzdi Diákok Baráti Találkozóján, de az augusztusi eleji diáktáborban is. „Ez volt a legkiemelkedőbb ECK-s programunk” – árulta el Schwartz István, az egyesület munkacsoportjának vezetője. A hat-tizenkét éves korosztály a térség történetével és környezetével ismerkedhetett meg. A gyerekek Felsőrácegresen felkeresték az Illyés Gyula-emlékhelyet, elkirándultak Alsórácegresre is, ahol Lázár Ervin egyik meséjét hallgathatták meg. A honfoglalás kori életmódhoz kapcsolódó kirándulások és kézműveskedés, valamint lovaskocsizás, és játékos vetélkedők színesítették az öt nap programját.
„A diáktáborról naponta tudósítottunk, ezekre sok pozitív visszajelzést kaptunk” – mesélte István, hozzátéve, hogy az egyesület létszámát is sikerült növelniük. Hogy az új tagok komolyan gondolták a csatlakozást, jól jelzi, hogy „a fizikai munkát igénylő összejöveteleken egyidejűleg mindig van húsz-harminc önkéntes segítő”.
Támogasd az Emberség Erejével Alapítványt!
Tetszőleges, számodra talán nélkülözhető, de másoknak biztosan sokat jelentő összeg elutalásával támogathatod alapítványunk működését.