Számos megosztó kérdés foglalkoztatja az embereket ma Magyarországon, s ezek között van pár olyan visszatérő téma, ami évek óta ugyanannyira érzékeny. Ilyen a hajléktalanság.
A lakhatási nehézséggel küzdő embereknek több civil szervezet nyújt támogatást az országban. Az egyik legismertebb a Menhely Alapítvány. A kezdetben csak budapesti, de mára sok vidéki nagyvárosban tevékeny szervezet a hajléktalanok által teremtett kulturális értékeket helyezi középpontba. Legismertebb munkájuk a Fedél Nélkül, aminek lapjain főleg hajléktalanok által készített interjúk és irodalmi művek olvashatók, a kiadvány hajléktalan terjesztőktől vásárolható meg, az ára is hozzájuk kerül.
A Bringa-verklit azzal a céllal indították, hogy a Fedél Nélkül vidéki terjesztői hálózatát erősítsék Pécsen és környékén.
„Az alapötletünk az volt, hogy milyen jó lenne az utcán kortárs irodalmat eljuttatni az emberekhez. Ekkor ugrott be, hogy mi lenne, ha utcai produkció keretében odaállnánk a terjesztő mellé és a hajléktalan költők által írt verseket megzenésítve előadnánk. Ezzel nemcsak a lapra hívhatjuk fel a figyelmet, de a hajléktalanságra is” – osztotta meg az Erősödő Civil Közösségek pályázat keretein belül megvalósuló projekt indulását Fábián Gábor ötletgazda.
Ezután már hamar elkészült a Bringa-verkli, ami egy biciklire épített digitális vezérlésű hangszer. A hangszer maga tulajdonképpen két és fél oktávos fa és fém xilofon, minden rudacska felett egy leütő billentyűvel, amit számítógép vezérel. Ha a bicikli pedálját tekerik, a hangszer megszólal. A bringa a Fedél Nélkül utcalap és kiadványok újságos standjaként is funkcionál, míg a hangszert egy színész működteti. Részben ismert magyar költők, részben hajléktalan költők műveit adják elő megzenésített formában.
„Azt tapasztaltuk, hogy elsősorban a nehezebb körülmények között élő emberek azok, akik nyitottak arra, amit csinálunk. Ők azok, akik megállnak az utcán, meghallgatnak és elismerésüket fejezik ki, könnyebben észreveszik, hogy a fedél nélkül élők értékteremtő munkásságát” – mesélte Fábián Gábor.
Bár a projekt központi eleme maga a verklizés, azonban több más pillér is kapcsolódik hozzá. A Bringa-verkli egy teljesen új színházi kezdeményezés csírája lett, olyannyira, hogy már egy komplett színházi társulatot is létrehoztak köré, Tandem Színház névvel. Első, főként középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek címzett színházi előadásukat októberben mutatják be.
A darab az Útkereső című társasjátékon alapuló érzékenyítő színházi előadás, ami szimulálja a hajléktalan élethelyzetet és a felmerülő döntéseket, amiken nem ritkán emberélet is múlhat. Hol aludjon az ember: bemenjen-e szállóra vagy egy padon hajtsa álomra a fejét egy parkban? A döntések alapján egy krízisidőszakot kell végigcsinálni, a darab alatt a néző mozgatja a karaktereket. Egy-egy felmerülő élethelyzet kapcsán a színészek előadnak olyan szövegeket, amiket hajléktalan szerzők írtak az adott témában.
Fiatalabbaknak szól az Escargo hajójával kooproducióban A Kóbor szálló című meseregényből készített bábos-animációs előadást. Mindkét előadás a Bringa-verkli köré van szervezve, a verkli a díszlet szerves része.
Fábián Gábor és társai hisznek abban, hogy az érzékenyítést a színház falain kívül is folytatni kell. Az „Első kézből a hajléktalanságról” programban hajléktalan emberekkel iskolákba látogatnak el, akik elmesélik életútjukat, beszélgetnek a gyerekekkel a felmerülő kérdésekről. Előszeretettel használnak szituációs játékot is, ahol a gyerekek hajléktalan emberek bőrébe kerülnek, míg a hajléktalanok játsszák a középosztály szereplőit.
Különösen izgalmas lesz a magyar könnyűzenei élet szereplőt megszólító felhívásuk, akiket arra kértek, hogy zenésítsék meg hajléktalan költők verseit.