A Holisztika Egyesület olyan találkozási fórumokat szervez, ahol a segítő szakmákban dolgozók alakíthatnak ki párbeszédet egymással, fejlődhetnek és értő közösségre találhatnak.
Pécs keleti városrészében tevékenykedő segítő szakemberek csoportja évek óta a formális szakmai fórumokon túl is találkozókat szervez azzal a céllal, hogy munkájuk dilemmáiról beszélgessenek, és megoldásokat találjanak a felmerülő problémákra, így tevékenységüket még hatékonyabbá tegyék.
A találkozókat az hívhatta életre, hogy önmagában a közösségiség is oldotta a szakmai magányosság érzését. Ilyen alapra építkezve körvonalazódott az Erősödő Civil Közösségek által támogatott „Mozaikból mintázatok” projekt, melynek fókuszában a segítők állnak. A program keretében inspiráló szakemberekkel találkoznak és szakmai személyiség-fejlesztő programokat szerveznek szabadidejükben.
„A segítő hivatású ember saját személyiségével dolgozik, ez adja a szakmai kvalitást, erre épül a kompetencia. Ez nagyfokú emocionális megterhelést is jelent, közismerten magas a kiégés kockázata, ezért nagyon fontos, a szakmai személyiség „karbantartása”, támogatása. Programunkkal a kollégák által felvetett problémákra adunk válaszokat”– mondja Dahn Nóra, a Holisztika Egyesület elnöke.
Az elmúlt hónapokban az érdeklődők megismerkedtek a hazánkban új módszernek számító mentalizáció alapú terápia eszköztárával. Bár ennek fókuszában a személyiségzavarral és addikciós problémával egyaránt küzdők segítése áll, a csoporton résztvevők abban kaptak iránymutatást, miként alkalmazhatják a módszer egyes elemeit a mindennapi segítő munkában, mi növelheti az empátiaérzést, és mitől válhat egy segítő-segített kapcsolat partnerivé.
Nyáron elindult egy zárt szupervíziós csoport is, ezen a részvevőknek alkalma nyílik szakmai identitásuk, egymás közötti viszonyuk mintázatait bogozni, és megtanulják a peer szupervízió módszertanát, aminek lényege, hogy a csoportos beszélgetéseket a tagok felváltva vezetik.
Az ősszel induló szociodráma foglalkozásokon társadalmi folyamatokat és viszonyulásokat modellező helyzeteket dolgoznak fel, a különböző szerepekbe való belehelyezkedés során pedig még empatikusabbá válhatnak a résztvevők.
„ Az interaktív foglalkozáselemek erősítik a társas támogatást, fejlesztik az önreflexiót”– fejti ki Nóra. „Kollégáink a szociális szféra különböző területeiről jönnek, alkalmainkon jobban megismerik egymás munkáját, egy-egy problémát így nagyon sok szempontból tudunk megközelíteni, ezzel nő a megoldások lehetőségének készlete. A kapcsolatok védő és kompetenciahálót is jelentenek és nem utolsó sorban, minden egyes program gyakorlatorientált és kiválóan alkalmazható a mindennapi életünkben.”