A Szajki Családos Közösség egy önszerveződő katolikus kisközösség, aminek célja a fiatalok összefogása, közösségépítő programok szervezése, ünnepi összejövetelek, kézműves délutánok és zarándoklatok szervezése.
Szajk nyolcszáz fős település Baranya megyében. A falu évezredes múltra tekint vissza, lakói büszke és szorgalmas emberek, akik ma is aktívan ápolják hagyományaikat.
A Szajki Családos Közösségben a lelki feltöltődés mellett a kulturális programokra is nagy figyelmet fordítanak. Az egyik legfontosabb rendezvényük az éves nyári táborok, melyeket idén már 12 alkalommal rendeznek meg, külön a „kicsiknek”, külön a „nagyoknak”.
„Az évek alatt már felnőtt egy táboros generáció, akik már kiöregedtek. Ezért most nagyon izgalmas időket élünk, hiszen új táborozók érkeznek hozzánk a szomszédos falvakból is” – meséli Ferencz Lívia hitoktató, a táboroztatás elindítója, akinek csoportjából nőtte ki magát a közösség bő tíz évvel ezelőtt.
Lívia szerint a település fejlődésével párhuzamosan a lakosság összetartásában, közösségi összefogásában az utóbbi évtizedekben jelentős gyengülés volt megfigyelhető, ami talán országos jelenség, de egy kisebb település életében jobban nyomon követhető. Szajkon a helyzetet súlyosbítja, hogy a gyermekek csak az alsó tagozatot végzik helyben, s aztán több irányba mennek más iskolákba. Így aztán nehezen foghatók össze, nehezen mozgathatók közösségi programok megvalósításában.
„Ezért is törekszünk évek óta olyan programokat szervezni, melyek erősítik mind a korosztályokon belüli, mind a korosztályok közötti összetartást” – magyarázza Lívia, aki hitoktatóként óvodáskorú és alsós gyerekekkel is találkozik – miközben maga is négy gyermek édesanyja.
Az idei évben az Erősödő Civil Közösségekhez beadott pályázatuk újabb lehetőségeket ad nekik. A jó kapcsolat az egyházmegyével sok segítséget jelent, most a plusz forrás arra is lehetőséget biztosít, hogy miként Ferencz Lívia fogalmaz, a „plébániaközösséghez tartozó többi településen, például Babarcon, Liptódon és Lánycsókon élőket is bevonjuk a programjainkba, lehetőséget biztosítsunk a közös tevékenységekre”.
Táboraikhoz sok segítséget kapnak az egyházmegyétől, a helyi önkormányzattól, német és horvát kisebbségi önkormányzatoktól. Jó kapcsolatban vannak a Fogadj el! Alapítvány Szajki Napköziotthonával, itt évről-évre vagy színdarabbal, vagy kézműves foglalkozással ők segítik a működését.
Idén már több zarándoklatot szerveztek Máriagyűdre, Pécsre és Kéméndre is, az ECK keretében az utazás költségeire kértek támogatást. Nagyobb nyári táboraikat a hagyományokhoz híven júliusban szervezik meg, 30-40 gyerek részvételével.
„Hiszen közösséget nem lehet egy egyszeri alkalommal építeni, mert az csak fellángolás lenne, hanem alkalomról-alkalomra tudják mind a gyerekek, mind a felnőttek megtapasztalni saját fontosságukat, a közösséghez tartozás jó érzését, valamint a felelősséget, amellyel egymás iránt viseltetnünk kellene” – mondja még búcsúzóul Lívia, hogyan képzelik el a falu és az egyházközösség megerősödését a tudatos, önmaguk fontosságára ráeszmélő fiatalok és idősek által.