Művészeti neveléssel foglalkozó élménypedagógiai tematikus műhelyt szervezett Pécsen az Igazgyöngy Alapítvány.
Az Erősödő Civil Közösségek támogatásában, tematikus műhelymunkák keretében olyan pedagógusokat és közösségfejlesztő, szociális szakembereket szólítottak meg a régióban, akik az iskolarendszerben, vagy azon kívül az eltérő szocializációjú, hátrányos helyzetű gyerekek integrációjáért dolgoznak. Bevonták magukat a gyerekeket is: az Álmok című kiállítással és az ahhoz kapcsolódó nyitott műhelyekkel az integráció társadalmasítása volt a cél.
Az élménypedagógián alapuló művészeti nevelés, mint képesség-kibontakoztató és kompetencia-fejlesztő módszer szakmailag ma már széles körben elfogadott, de leginkább a középosztálybeli szülők gyerekei számára elérhető. Gyakran a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglakozó iskolák pedagógia programjában csak kitűzött célként szerepel, módszertan azonban nem társul hozzá.
A szakemberek felsőoktatásban szerzett tudása sokszor nem elég mély és specifikus ahhoz, hogy a gyakran „problémásnak” bélyegzett gyerekekhez a pedagógus közel kerüljön, érzéseiket, gondolataikat megismerje, tehetségüket felismerje, vagy motiválja őket. Az Igazgyöngy Alapítvány azon kívánt változtatni, hogy a témában szervezett szakmai műhelyek kevésbé ismertek és korlátozottan hozzáférhetők.
Az L. Ritók Nóra nevével fémjelzett alapítvány két évtizede dolgozik a társadalom leszakadó rétegeinek felzárkóztatásáért. A szervezet országosan és nemzetközileg elismert, a berettyóújfalui kistérségben működő művészeti iskolája idén a tizenkilencedik tanévét zárta le. Az iskolában csaknem évi hétszáz, zömmel hátrányos helyzetű gyerek tanul, akik számára megfelelő oktatást, nevelést és szükség esetén a tantermi kereteken túl más támogatást is biztosítanak.
Az alapítvány első évtizedében a iskolai nevelésre, oktatásra fókuszált, majd fokozatosan előtérbe került egy komplexebb tevékenység, ami az iskolába járó gyerekekhez, családjukhoz és az őket körülvevő intézményrendszerhez kötődik. Sokrétű szociális munkát végeznek: kismama-gondozás, baba-mama klub, munkahely-teremtés, tanulmányi előmenetelt segítő tanoda, közösségfejlesztés a művészeti iskolai nevelésen keresztül. Részt vesznek krízishelyzetek elhárításában, s esélyteremtő terepi munkát is végeznek.
„Ha nem teszünk azért, hogy a társadalmi csoportok közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy a hátrányban élők hasonló esélyt kapjanak az oktatásban, a munkában, akkor annak rossz következményei lesznek” – magyarázza Török Zita, az Igazgyöngy iskolájának igazgatóhelyettese, hogy miért tartják fontosnak a hasonló, kipróbált és működő módszerek elterjedését.
Az Erősödő Civil Közösségek pályázat keretében két alkalommal szerveztek Pécsen tréninget, ahol nem egyszerűen az esélyteremtő munkát mutatták be a résztvevőknek, hanem vizuális-módszertani képzést tartottak. Egy hónapig volt látogatható az a kiállítás Pécs belvárosában, ami az iskola hátrányos helyzetű tanítványainak műveiből és az alkotási folyamat során született szociofotókból állt össze. A kiállított alkotások egy része kooperatív technikával készült akril kép volt.
A kétnapos képzés keretében olyan jó gyakorlatokat ismerhettek meg a résztvevők, amik segítséget nyújthattak számukra saját műhelymunkájuk tervezésében és megvalósításában. Része volt a programnak egy kerekasztal beszélgetés is, ahol a hálózatosodás feltérképezése volt a cél.
„Széles volt a résztvevők köre. Nemcsak Pécsről és a térségből, de messzebbről is érkeztek érdeklődők, összesen 16 településről, akik között főiskolai hallgató, szociális szakember, pszichológus, pedagógus–óvodapedagógus, tanár és egyetemi oktató és civil szervezet önkéntese egyaránt volt” – meséli Zita, majd hozzáteszi, hogy mostani pécsi projektjük több közös munka folytatása. „Nem ez volt az első jelenlétünk a városban, hiszen korábban már több alkalommal dolgoztunk együtt az Esély Házzal, az Élménytárral és más civil szervezetekkel. Reményeink szerint ez az országon átívelő közös gondolkodás a jövőben is jellemző lesz.”