Balatonőszöd kulturális örökségét, hagyományait és épített környezetét ápolják azok a lakosok, akik egyesületet alapítottak a tradícióik megőrzésére.
„Az összefogás az élet minden területén nagyon fontos. Egy kisebb település esetében ez még inkább igaz” – vallja Winklerné Csehi Mónika, a Balatonőszöd Községért Egyesület elnöke. Az Erősödő Civil Közösségek támogatásából egy olyan évente ismétlődő rendezvénysorozatot találtak ki, amivel a helyi közösség problémáira kerestek megoldást, többek között az esélyegyenlőség megteremtésével.
Az egyik legfontosabb céljuk, hogy fejlődjön a község lakóinak egymás iránti felelősségtudata. Meglátásuk szerint a helyi civil társadalom megerősödése segíti a közösségi konfliktusok feloldását és az önálló cselekvési képességek kialakulását.
Különösen figyelnek arra, hogy a civil aktivitás fokozódásával kialakuljanak, formálódjanak az olyan kompetenciák, mint az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, térséghez való kötődés, hogy felszínre kerüljenek a meglévő humán erőforrások.
Az egyesület fennállása óta nemcsak aktív tagjai számát növelte, de tevékenységi körük is kiszélesedett. A település önkormányzatával együttműködve több helyi rendezvényt szerveznek, legyen az falunap, fogathajtó-verseny vagy éppen Mária-napi búcsú. Ezeket úgy teszik, hogy törekszenek a különböző korosztályok megszólítására, igény szerinti hasznos időtöltés biztosítására. Nagyon fontosnak tartják, hogy stabil gazdálkodást alakítsanak ki, ezért a különböző eseményeken támogatói jegy ellenében lángost, házi szörpöket kínálnak a vendégeknek.
„Tavasszal, a március 15-i ünnepségen közösen szervezett műsorral léptünk fel. A koszorúzást követően a művelődési házhoz visszatérve meglepetéssel készültünk a résztvevőnek. Korhű kávéházat alakítottunk ki a korszaknak megfelelő berendezéssel, korabeli ruhában szolgáltuk fel a Rákóczi túróst, Kossuth kiflit, Deák kenyeret” – elevenítette fel az egyik emlékezetes eseményt Mónika.
A rendezvények nagy sikert arattak a lakosok körében, a közeljövő programjaira nagy az érdeklődés. A szervezők szerint ennek hátterében az áll, hogy ilyen jellegű események a településen eddig még nem voltak jellemzőek.