A Kaba Farm nemcsak kialakított egy virtuális találkozási pontot, de hálózatba szervezték a fenntartható fejlődésben, a természettel összhangban működő gazdálkodókat.
„Fő küldetésünknek tekintjük a természettudatos vidéki gazdálkodó életmód és az emberi értékekre épülő közösségek megteremtését” – magyarázta Kaba Lamine. Lamine házastársával, Simone-nal közösen Almáskeresztúron kezdeményezett egy mozgalmat, a helyi termelők egymás közti segítségnyújtáson, kölcsönösségen alapuló gyakorlatát. Rendszeresen fogadnak magyar és nemzetközi önkénteseket, aminek fejlesztése két éve valósították meg A szabadság zöld íze projektet. Nemrég pedig létrehozták a Spread Nature oldalt, ahol hasonló értékekkel bíró gazdálkodókat, embereket, termékeket mutatnak be.
A Kaba Farm alapítói a helyi közösségekre építő szemléletformálást tűzték ki célnak maguk elé, aminek megvalósításában az Erősödő Civil Közösségek pályázaton nyert támogatás segítette őket. Lamine és Simone népszerűsíteni kezdte az önellátás megteremtését, az emberek gazdasági, társadalmi kiszolgáltatottságának csökkentését, a faluközösségwk újraélesztését, illetve a belső erők mobilizálását a gazdálkodók, valamint a kisebb és a gyarapodó csoportok esetében.
A gondolkodás fókuszában az ökogazdaság, a természettel való harmonikus gazdálkodás állt. „A Spread Nature által egy olyan komplex online felületet hoztunk létre, ahol hasonló értékeket képviselő gazdálkodókat és a termékeiket mutatjuk be” – mondta el Lamine, hozzátéve, hogy hosszú távú folyamatba kezdtek bele, a rengeteg tervezésnek és szervezésnek a honlap csak a kicsúcsosodása.
„A honlapon bemutatott gazdaságok ösztönzően hatnak egymásra, könnyebben kerülnek kapcsolatba és fogalmaznak meg közös célokat. Ez pedig elengedhetetlen, ha a társadalmi mobilitás és a társadalmi felelősségvállalás beindítása a cél” – tette hozzá. A Spread Nature további működtetésével és fejlesztésével létrejött egy folyamatosan bővülő kapcsolati- és szakmai tudástár is.
„A projekt által még tudatosabban és célratörőbben tehetünk a vidéki közösségek felélesztéséért, a hátrányos helyzetű csoportokért. Egy jó minta, egy jó gyakorlat arra, hogyan lehet közös értékek mentén az internet segítségével egy közösségeket újraéleszteni, és a vidékben rejlő erőket gazdasági tőkévé kovácsolni. Be fogjuk bizonyítani, hogy a tanult tehetetlenség felszámolásának egyik lehetősége a kétkezi munka!”